Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
Amikor két ember összeházasodik, a szex sokszor a második sorba kúszik a rangsorban. Első helyen áll a szerelem, a meghittség, az intimitás, az egymásba vetett bizalom, az őszinteség és a biztonság fontossága. Azonban komoly gondokat okozhat, ha a szex a második sorból a harmadikba kúszik, és minden más a szenvedély elé kerül. Sajnos Tina és Krisztián emiatt váltak el.
„Minden szép volt köztünk, az összhang azonban csak 80%-os volt.” – kezdi Tina, akivel egy kávé mellé ültünk le, hogy elmesélje a válása történetét.
„Krisztián mintapasi, és ezt a válásunk után is fenntartom. A köztünk lévő távolság akkor kezdett kialakulni, és elmélyülni, amikor összeházasodtunk, és valahogy megkoptak az együttléteink. Magamnak sem mertem bevallani, hogy talán én hibáztam, pedig sajnos igen. A Krisztián előtti pasijaim mind őrületesek voltak az ágyban. Nagy méretekkel rendelkeztek, ami – bevallom – nekem fontos. Még nem voltunk házasok Krisztiánnal, amikor egyszer, teljesen véletlenül kicsúszott a számon, hogy biztos azért nem olyan fergeteges a szex, mert kisebb a pénisze, mint ami nekem eddig bejött. Ettől kezdve Krisz visszavett a dologból, alig voltunk együtt.
Azt reméltem, a házasság megerősíti őt abban, hogy csak őt szeretem, és mindenét így fogadom el, ahogy van. De sajnos tévedtem, a szakadék egyre mélyült, és minden szexuális együttlétet egy kötelező rossznak vett. Ettől én is kezdtem kiakadni, magamat hibáztattam. Azt gondoltam, hogy velem van a baj, nem kellek neki. Ő persze rosszul érezte magát a pénisze miatt. Már késő volt ahhoz, hogy ezt a problémát orvosoljuk. A szex mindkettőnk számára nagyon fontos dolog, de én egyetlen mondattal tönkretettem mindent.
Ezt az egy mondatot még az sem írhatta felül, hogy megpróbáltam mindent megtenni azért, hogy érezze, én odavagyok érte. Olyan lett, mintha nem is kívánna, vagy a szexet nem akarná. Verhettem volna a fejem a falba, de sajnos akkor sem változott volna semmi.
Elváltunk. Barátokként, de máshol és máshogy folytatjuk utunkat.
A tanulság mindenképp az, hogy el kell mondani egymásnak, mire vágyunk, kompromisszumokra is hajlandónak kell lennünk annak érdekében, hogy megőrizzük a boldogságot. Nem szabad hagyni, hogy a szex ellaposodjon, vagy teljesen „kihaljon” a kapcsolatból. Ha pedig valami problémánk van a másikkal, akkor azt érzéssel ugyan, de el kell mondani. Számomra nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy – akárhonnan is nézzük – az én hibámból történt minden. Nem is vagyok még túl egészen ezen. Krisztiánnak talán könnyebb valami újba kezdeni, nekem mindig együtt kell élnem ezzel az elhibázott mondattal. Szerettem és szeretem őt még mindig, de be kell látni, szex nélkül nem működik a házasság, és jobb külön utakra lépni, ha a felek mindketten úgy látják, és nincs más megoldás. Ha közös gyermek is van már, az nehezíti a dolgot, de azt hiszem, mindenre van megoldás, a szex hiányát kivéve. Azt sajnos nem lehet megoldani.”
Ha van hasonló történeted, meséld el nekünk.
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Palczert Miklós nőgyógyász szakorvos
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.