Végre túl vagyok rajta

Szerelmes voltam. Nagyon. Azt hittem csak vele élhetek, ő a nagy Ő. De tévedtem, csak én gondoltam úgy, hogy holtomiglan vele lennék. Nem tudtam, túl leszek-e rajta valaha. Túl lehet ezt élni egyáltalán? Ahogy telt az idő, felfedeztem néhány fontos jelet, amelyek arra utaltak, hogy van kiút.

Egy nagy szerelem, minden szempontból áldozat az ember részéről. Lemondasz egy kicsit arról, aki addig voltál, amíg nem ismerted őt. Úgy érzed, ez a hatalmas érzés betölti minden pórusod, ezt lélegzed be és ki, ettől élsz. És amikor egyszer csak eltűnik, majdnem megsemmisülsz, de akkor észreveszed a jeleket, hogy nagyon is élsz nélküle is.

Először az tűnt fel, hogy nem rá gondolok minden pillanatban. Ez azért nagy szó, mert a szakításunk után minden rá emlékeztetett, és nem volt olyan perc, hogy ne ő járt volna a gondolataimban. Ez persze nagyon megviselt.

A második kis jel az volt, hogy egyre haloványabban emlékeztem a közös dolgainkra vagy a vele kapcsolatos apróságokra. Kezdi törölni az agyam. Mára már rendesen törnöm kell a fejem, hogy valami jelentéktelenebb részletet fel tudjak idézni, és már a nagyobb jelentőségűek is halványulnak.

Az egyik legjelentősebb dolog, amire talán a legbüszkébb is vagyok, hogy már nem haragszom. Rengeteg energiám ment el arra, hogy magamban szapultam, amiért így döntött kettőnkről. Nem érte meg, ezt már jól tudom, de persze mindig csak utólag vagyok okos.

Elkezdtem másokkal is találkozgatni. Eddig csak ő volt, és teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha mással randizzak. Néhány találka után azonban arra lettem figyelmes, hogy egyre kevésbé vagyok zavarban ettől. Jó, hogy mások figyelmét is fel tudom kelteni, nem vagyok rab többé.

Már nem érdekel, hogy mit csinál. Amikor szakítottunk, az időm egy részét az kötötte le, hogy azon gondolkodtam, vajon kivel van, és mit csinál. Ma már ez egyáltalán nem hoz lázba, sőt a közösségi site-okon sem nézegetem, hogy kivel szelfizett újabban.

Nem nyúlok öt percenként a telefonomért, hogy fel kéne hívni. Sőt sms-t vagy üzenetet sem akarok neki küldeni. Egyszerűen kitöröltem a számát és nem zavar, sőt! Nagyon jól tettem. Soha nem gondoltam volna, hogy eljutok idáig, de így van.

Nem csak szerelmes zenéket akarok hallgatni. Persze ez is csak azért volt, hogy sírhassak. Úgy éreztem, hogy folyamatosan sírnom kell, hogy el tudjam engedni. Ehhez kellettek a „meghalós” zenék. Ezeket mára más számokra cseréltem, és nagyon jó így.

Te hogyan jutottál túl a szakításodon? Meséld el nekünk!