intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Vállalod a babát, vagy nem? – Neked kell döntened!

Vállalod a babát, vagy nem? – Neked kell döntened!

14-15 éves korunkban mi még javában a tinidiscóban buliztunk, 10-re legkésőbb haza kellett érni, és a szex szóba sem került. Maximum a csókolózás, de akkor is csak furán vihogtunk, ha tudtuk valakiről, hogy már megtette. A mai élet egészen más. A fiatalok nagyon korán találkoznak a szexualitással, és a nem kívánt terhességgel is. Ám a túl korán bekövetkező terhesség mindent egy csapásra megváltoztat. Ebben a fiatal életkorban a hormonok miatt minden bonyolódik a szervezetben és persze lelki téren is minden felborul. Dr. Süli Ágota pszichiáter szakorvossal, pszichoterapeutával arról beszélgettünk, milyen lelki következményekkel járhat a nem várt terhesség.

Mi az első gondolat, ami a Doktornő eszébe jut, ha azt hallja, nem kívánt terhesség?

dr süli ágota A fogamzásgátlás. A testi érettség nagyon korán megjelenik, 15 éves korban a nemiség már fontos szerepet tölt be a fiatalok életében. A védekezésről, pedig nincsen elég ismerete a korosztálynak. Így az első, amiről fontos beszélni, az a gumióvszer. Meg kell tanulni az óvszer használatát és minden szexuális aktusnál használni, hiszen nemcsak a nem várt terhességtől, hanem a nemi betegségektől is véd. És már meg is érkeztünk a témánkhoz, hiszen ha a fiatal nem él a fogamzásgátlás lehetőségével megeshet, hogy állapotos lesz. Mi ebben az esetben a legfontosabb? A „megesett” lány támogatása, és a döntésének elfogadása. Nagyon rossz stratégia, ha azért megy a fiatal abortuszra, mert a szülei ezt szeretnék. A döntést meg kell, hogy előzze beszélgetés, érvelések, de a döntést a várandós fiatalnak kell meghozni.

Milyen érvek szólnak ilyenkor a várandósság ellen, és milyenek mellette?

Végeztem egy kis közvélemény-kutatást a témában, és a húszas évei közepén lévő lányom és barátnői azt mondták, hogy 23 évesen még azt gondolták biztosan nem szülnének gyermeket, de most 25 évesen még az is lehet, hogy az egyetem mellett is belefognának, ha úgy adódna. Tehát az érvek milyenségét befolyásolja a kor. Nagyon fiatalon 14-15 évesen még a buli, a szórakozás lesz a meghatározó, és kicsi az esélye, hogy bármilyen érv is szóljon a baba mellett, de a szabad élet még a 20-as évek vége felé is megjelenhet mint gátló tényező. Sokáig félelemmel tölti el a fiatalokat a felelősségvállalás is.

Az érettségi vagy a szakma megszerzése után már attól függ, hogy milyen beállítottságú a lány. Lehet élete álma egy baba, és ez az, amivel kiteljesülve boldognak érzi majd magát. A húszas évek elején már abszolút alkalmas egy nő a gyermekvállalásra, így neki kell mérlegelni a lehetőségeket. Amit általában számításba vesznek ilyenkor a lányok, az az egzisztencia, a karrier a családi támogatottság és sok esetben a vallás.

A legtöbb fiatal még tanulni szeretne, tovább maradnak önállótlanabbak, mint az előző generációk voltak. Jelenleg a szülés a 30-as évekre tolódott ki. Abban az esetben ahol a karriervágy erősebb, mint az anyai ösztön, a döntés valószínűleg az abortusz lesz.

Viszont nem mindenki szeretne továbbtanulni, karriert építeni, van, aki gyermeket szeretne nevelni. Ne felejtsük, hogy az ideális életkor a szülésre a 18-32 életév. Kutatások bizonyítják, hogy a 20-as években szült nők – akik nem aggódnak a karrierjük miatt – sokkal jobban megélik az anyaságot, mint a 30 felettiek. A karriert építő anyukák jelentős része nem éli meg felhőtlen boldogságban a várandósságot és a gyermeknevelést, hiszen folyamatosan ott a „mi lesz a karrieremmel?” kérdés a fejükben.

Bármelyik típusba is tartozik a fiatal a nem várt terhesség kimenetelének eldöntése hatalmas feladat és hatalmas teher. Racionális döntéseket kellene hozni egy olyan állapotban, amikor megérintette őket az anyaság érzése. A fogantatás pillanatától működő anyai hormonok mint egy láthatatlan kapocs kapcsolják össze lelkileg az anyát a magzattal. Nehéz ilyenkor racionális döntést hozni, érdemes a családot is bevonni. Hiszen olyan döntés előtt áll a fiatal, ami megváltoztatja az egész életét. Sokszor a legerősebb érv éppen ezek a lemondások, ahogy ezt a fiatalabb korosztálynál is említettem.

Ma már a társadalom nem gyakorol nyomást a fiatalra, hiszen már nem ritka és abszolút elfogadott a gyermekét egyedül nevelő fiatal.

A vallás viszont sok tinédzser életében meghatározó, és elősegíti a döntéshozatalt, megkönnyíti, vagy éppen megnehezíti a választást.

A családi támogatottság rettentően fontos és befolyásoló. Én csak azt hangsúlyoznám, hogy a fiatalnak kell meghozni a döntést, nem szabad semmit rákényszeríteni. Ha bármelyik választást kényszerből teszi meg, sokkal súlyosabb lelki terheket fog cipelni, mintha saját döntését követi. Párkapcsolatban a nem várt baba, nagyon sokszor azért nem születik meg, mert a lányok félnek, hogy elveszítik a párjuk szerelmét, és el sem gondolkodnak a saját érveiken, nem beszélgetnek, nem érvelnek, csak cselekszenek. Én azt tapasztalom, hogy ez a döntés hosszú időn át lelki traumát okoz és megbélyegzi a kapcsolatot.

És még egy tényező, amit számításba kell venni, az a fogantatás és a várandósság realizálódásig eltelt időben a fiatal életvitele. Adódhat olyan tényező, mely egyértelműen az abortusz felé tereli a tinédzsert, de a döntés ebben az esetben is az övé.

Milyen lelki traumákat okoz az abortusz?

Közvetlen a művi terhesség-megszakítás után jön az érzés, hogy mit tett a testével, és azzal az élettel aki benne fogant. Ez egy erős bűntudati érzés, egy veszteség, melyet a gyász feldolgozása követ. Sokszor nem 17-18 évesen jelennek meg a pszichés tünetek, hanem sokkal később, esetleg akkor, amikor már tervezi a családalapítást.

Az abortuszon átesett nők egy részénél nem jelentkezik sem fizikai, sem pszichés tünet, elfogadják a meghozott döntést és ezzel élik tovább életüket. Sokuknál azonban megjelenik a PAS (post-abortion syndrome) nagyon változatos tünetekkel. Elkezdenek félni az orvosi beavatkozásoktól, vérvételektől, minden olyan helyzettől, ami emlékezteti őket a művi abortusz eseményére. Fájdalmas menstruációtól szenvednek, a szexuális életük megváltozik, eltűnik a felszabadultság, szorongás, fájdalom örömtelenség lesz helyette. A meg nem született baba évfordulóit jegyzik, számolgatják mikor hány éves lenne. Álmodoznak arról, hogy majd lesz gyermekük ugyan attól a férfitól később egyszer alkalmasabb időben. Előfordul, hogy büntetésként élik meg az abortuszt, evés- és alvásproblémáik lesznek, majd feszültség és ingerlékenység lép fel, illetve depresszív gondolatok kerülnek előtérbe.


Haris Éva


Vannak dolgok, amiket jó megtervezni! – A szex is ilyen!
Vannak dolgok, amiket jó megtervezni! – A szex is ilyen!
Mi a szerelem?
Mi a szerelem?
A férfinek kell vezetnie a nőt...
A férfinek kell vezetnie a nőt...
Te mindent megbeszélsz a pároddal?
Te mindent megbeszélsz a pároddal?
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.