intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Ti küldtétek - Romokban

Ti küldtétek - Romokban

Sok levelet kapunk tőletek, amelyekben saját történeteteket írjátok meg nekünk. Sajnos nem tudjuk mindegyiket közölni, de néhányat muszáj. Angyal története is ilyen.

Ti küldtétek - Romokban

„Angyal vagyok. Igen, ez a nevem, klassz, mi? Tanulságos a történetem. Minden egy évvel ezelőtt történt, amikor megismertem Anthonyt, az amerikai cserediákot.

Budapest, 2016. június eleje. Valahogy őrületesen szabadnak éreztem magam, leérettségiztem, nem is rossz átlaggal, a szüleim kicsit elengedték a kezem. Úgy döntöttem, hogy a barátaimmal töltöm az egyetem előtti utolsó nyarat. Összecsomagoltam hát, és felutaztam Pestre. Azt terveztük, hogy itt lesz a bázisunk, és innen bejárjuk az országot. A szüleim nagyon rendesek voltak, mert nemcsak elengedtek, hanem vállalták, hogy segítenek anyagilag is valóra váltani ezt az álmot.

Ti küldtétek - Romokban

Bár maradtam volna otthon, az anyukám szoknyája mellett!

Szóval talán a második esténk volt Budapesten, amikor egy belvárosi romkocsma volt az úti cél. Belevetettük magunkat az éjszakába. Pécsi vagyok, ott is van éjszakai élet, de ez egészen más volt. A fények, a hangulat, minden. Már a bejáratnál feltűnt egy csapat külföldi srác és néhány magyar lány. Hangosan beszélgettek, és dohányoztak. Elmentünk mellettük, és véletlenül nekimentem az egyik fiúnak. Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de – mint kiderült – a fiú igen. Ő volt Anthony. Utánam jött, és megkérdezte (gyönyörű angolsággal), hogy kérek-e valamit inni. Tetszett, ezért igent mondtam. Rendelt egy mojitót, és elkezdtünk beszélgetni. Jól jöttek most Timi néni angolórái. Elmesélt magáról egy csomó mindent, én is elmondtam az alap dolgokat magamról. Már a második koktélt rendelte, kedves volt és vicces. Nagyon tetszett. Kimentem a mosdóba, visszajöttem, és elmentünk táncolni. Közben iszogattunk is, és egy idő után kezdtem nagyon furcsán érezni magam. Kicsit szédültem, azt hittem, becsíptem. Kerestem a barátaimat, de nagyon sokan voltak a helyen, így csak Anthonynak szóltam, hogy nem igazán érzem jól magam. Felajánlotta, hogy hazavisz.

A következő kép, amire emlékszem, már az, hogy reggel van, és én egy pocsolya mellett fekszem kidőlve, véresen. Borzalmasan fájt a fejem, és úgy éreztem, szétszakadok. Ahogy mondom… szó szerint. keresni kezdtem a táskámat, de nem volt sehol. Sírni kezdtem, mert egyelőre semmi más nem jutott eszembe, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Tudatosult bennem, hogy valószínűleg bedrogoztak, és megerőszakoltak, de semmire sem emlékeztem. Egyetlen konkrétum az volt, hogy Anthonyval indultam haza. Ha egyáltalán Anthony volt a neve. Ebben sem lehettem biztos. Elvonszoltam magam a közeli parkolóig, ahol egy bevásárlóközpont volt. Vártam egy kicsit, hátha kijön valaki. Korán volt még, kevés autó állt a parkolóban, de hamarosan jött egy nő, aki azonnal észrevett. Odarohant, és kérdezgetni kezdett. Hívta a mentőket is. Hamarosan ott is voltak, bevittek a kórházba. Sajnos semmilyen irat nem volt nálam, de tudtam fejből a barátnőm telefonszámát. Felhívták, és hamarosan bent volt a kórházban. Elmondta, hogy nagyon kerestek, de nem találtak sehol, ezért hazamentek, de szóltak a rendőrségen, mivel nem tudták, mit tegyenek. Elmondtam, hogy az orvosok megvizsgáltak, és kiderült, hogy megerőszakoltak, és kábítószert is találtak a véremben. Soha életemben nem próbáltam ki semmilyen drogot, borzalmas volt. Féltem, hogy mi lesz, ha terhes leszek. Nem akarok! Nem lehetek! Kaptam gyógyszert ez ellen, de a lelki sérülést semmi sem gyógyíthatja.

Semmire nem emlékeztem, és ez volt a legszörnyűbb. Nemsokára befutottak a rendőrök, akik kihallgattak. Elmondtam mindent, amire emlékeztem. Azt mondták, hogy a környéken vannak térfigyelő kamerák, megkezdik a nyomozást a fiú után.

Most, egy évvel később már lezárták a nyomozást. Sajnos Anthonyt (vagy kit?) nem találták meg. Csak remélni tudom, hogy mással nem tette, nem teszi meg ugyanezt. A nagy nyári vakációból nem lett semmi, mind hazamentünk Pécsre. Egy ideig, azt hiszem, nem is megyek sehova. Még egy év elteltével is emlékszem az arcára, előttem van. És borzalmas, hogy valahol szabadon járkál.

Ha elfogadsz egy tanácsot: csak baráti társasággal menj bulizni, és ne szakadj el tőlük. Ne az ilyen szórakozóhelyeket használd ismerkedésre, vagy legalább legyen a közeledben valaki, akit ismersz. Mindig légy észnél, és ne fogadj el senkitől semmilyen italt, mert a tudtod nélkül válhatsz áldozattá és akaratod ellenére prédává. Kérj üveges italt a pultnál, és ne add ki a kezedből. Az üveg nyílását be tudod fogni az egyik ujjaddal, így nem tudnak semmit beletenni. Tudom, hogy kicsit paranoiásan hangzik, de talán jobb óvatosnak lenni, mint később borzalmasan érezni magad olyan dolog miatt, amire nem is emlékszel.”


Honnan tudhatod, hogy jó úton jársz egy hosszú kapcsolat felé?
Honnan tudhatod, hogy jó úton jársz egy hosszú kapcsolat felé?
Mi az, amit szerinted minden nőnek tudnia kell a férfiak szexualitásáról?
Mi az, amit szerinted minden nőnek tudnia kell a férfiak szexualitásáról?
8 érdekesség a szexről, amit lehet, hogy még te sem tudtál
8 érdekesség a szexről, amit lehet, hogy még te sem tudtál
„A szex miatt váltunk el” – Tina és Krisztián története
„A szex miatt váltunk el” – Tina és Krisztián története
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.