Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
Amikor szerelembe esünk, nem tudunk gondolkodni. Legalábbis nekem nagyon nehezen ment mindig. Állandóan szerelmes voltam, így nemigazán hoztam józan döntéseket érzelmi ügyekben. A szív és az ész örökké harcban állt bennem, de ezzel nem vagyok egyedül.
Hallgass a józan eszedre! – mondta mindig anyám, amikor érzelmi örvénybe keveredtem. Én soha, de soha nem hallgattam a józan eszemre. Minden egyes szerelmet úgy éltem meg, hogy száz pokol tüzét álltam ki, ugyanakkor hét mennyország minden áldását tapasztaltam meg. Fent és lent – mindig szívvel döntöttem.
Már az első szerelmem miatt is teljesen eláztattam a párnám, annyira sírtam, hogy ő nem viszonozza az érzéseimet. Tizenhárom éves voltam. Ilyenkor az ember egyáltalán nem gondolkodik, nem igaz? Nyilván, ha ésszel végiggondoltam volna a dolgot, egy könnycseppet sem ejtek (egyetlen férfiért sem). Ezután még nagyon sokszor sírtam végig éjszakákat, keseregve rossz sorsomon, már, ami a szerelmi életemet illeti.
Persze kitartó várakozással és "szívmunkával" eljött értem is a hercegem. Boldog párkapcsolat, majd házasság lett a vége. Semmit sem bánok. Nem bánom, hogy a szívemre hallgattam, nem az eszemre.
Azt hiszem, semmit. Nem lettem volna attól boldogabb, hogy szerelmi ügyekben minden lépésemet megtervezem, átgondolom. Ezzel megszűnt volna az a spontaneitás, ami az izgalmat mint egy fűszert adja hozzá az élethez. Lehet, hogy némi tervezéssel kiszámíthatóbb lett volna minden. De akkor hova tűntek volna azok a hirtelen elkapott naplementék, a kis véletlenek (amikről persze mindenki azt mondja, hogy nincsenek, de vannak), a vitáink, amelyek előre vittek mindig? És mi történt volna a gyorsan meghozott döntésekkel?
A szerelemmel kapcsolatban soha nem egyszerű döntést hozni, és nem is vagyok biztos benne, hogy kell. A szívnek nem lehet parancsolni, vagy, ha akarsz, szinte biztos, hogy boldogtalan leszel. Persze, előfordulhat, hogy a szerelmed nem kompatibilis az akkori életeddel, de minden mást könnyebb megváltoztatni, mint a szív szavát. A történelem is milliószor bizonyította már ezt.
Bárhogy van is, elhiheted, hogy szerelmi ügyekben az ész nem lehet nyerő a szív felett. Ám azt is tudomásul kell venni, hogy ész nélkül sem szabad belevágni semmibe, hiszen úgy sok-sok csalódás érhet. Az egész életben egy borotvaélen balanszírozunk, és ha nem hozunk jó döntést, ami az adott pillanatban helyes – nem csak ésszel és nem csak szívvel –, akkor a boldogsághoz vezető út nehezebb lesz.
Tisztán látszik, hogy szív és ész közt nem érdemes választani, ám az sem jó, ha hagyod, hogy harcoljanak egymással. A szerelemnek nem tudsz parancsolni, de érdemes a jövődre is gondolnod.
Kovács-Hain Zsuzsa
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.