Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
Néhány évtizeddel ezelőtt, az elrendezett házasságok idején még az volt a divat, hogy a fiatalok viszonylag rövid udvarlás után összeházasodtak. Nem volt hosszú ismerkedési időszak, nem volt szexuális felfedezés, csak elrendezett házasság. Ma már egészen más helyzetben vannak a fiatalok, nincsenek kényszerek, nincs eleve elrendelt, kötelező, és senki nem mondja meg, mit kellene érezniük.
Ez bizonyos szempontból szerencsés, hiszen valóban kötöttségek nélkül, nyitottan lehet társat keresni. Simán belefér, hogy egy-két laza, tényleg kötetlen randi után még mindig úgy gondoljátok, nem csak a másik létezik számotokra. Nyugodtan vágtok bele egy másik ismerkedésbe is, hiszen semmi sem fix. Az online világ lehetővé teszi, hogy ezt megtedd, és a személyes ismeretség után azt válaszd, akit a leginkább megfelelő partnernek érzel. Nagyanyáink ezzel szemben sokszor nem is találkoztak a nekik kiszemelt vőlegénnyel, csak az eljegyzés bejelentésekor. Azért jobb, hogy nem akkor éltünk.
Amikor már tudod, hogy kiért dobog igazán a szíved, minden sokkal bonyolultabb lesz. Az első pillanatok egy kapcsolatban nagyon intimek. Ilyenkor, az ismerkedés fázisában csak egymásra koncentráltok, nem is létezik más. Sokszor még a barátokat is elhanyagoljátok, annyira csak a leendő kapcsolat van a szemetek előtt. Csak ti léteztek egymásnak, nem fordultok senki más felé, eszetekbe sem jut, hiszen a cél az, hogy „megszerezzétek” egymást. Ez az a pont, amikor még nem igazán tudni, milyen lenne együtt az egész, de nagyon szeretnétek. Sajnos sokszor jól beleéljük magunkat, aztán kiderül, hogy a másik nem érez hasonlóan, mást várt. Ebben az esetben csak nagyon ritkán megy tovább két ember azonos úton.
Az első pár randevú után már kirajzolódik, kinek milyen elvárásai vannak a másikkal szemben. Igaz, ezeket még nem minden esetben fogalmazza meg egymásnak a két ember. Kimondatlanul vagytok együtt, és ez az egészet nagyon izgalmassá teszi. A viselkedésetekből mindenki számára egyértelmű, hogy együtt jártok. Ilyenkor azonban még nem ismeritek egymást olyan jól, sok tulajdonság még rejtve van a másik előtt.
Eljön az idő, amikor egyikőtök sem jön zavarba attól, hogy a másik a párjaként emlegeti a család, a barátok, idegenek előtt. A kapcsolat kimondott, hivatalos státuszba lép, amikor már minden fal leomlott köztetek, majdnem mindent tudtok a másikról. Elérkezett a kapcsolatban az a rész, amit valójában mindenki akar. A féktelen szerelem, szenvedély és szexualitás időszaka ez, amikor nemcsak egymás lelkét, hanem testét is felfedezitek.
Ebben a szakaszban éveket lehet tölteni, kinek-kinek vérmérséklete szerint. Ebből a pontból sokfelé mehet egy kapcsolat, az a pozitív, ha a fejlődés a cél. Megfogalmazódnak a közös célok, az, hogy hogyan tovább. Innen már hamar el lehet jutni az eljegyzés és a házasság gondolatáig, megvalósulásáig.
Nagyon sok olyan történetet hallani, amikor látszólag minden rendben volt a kapcsolatban, mégsem lett belőle semmi. Sajnos vannak kapcsolatok, amelyek több csalódást okoznak, mint örömöt. A férfiak egy része ugyanis nem vágyik hosszú, mély, tartós kapcsolatra, csak arra, hogy legyen barátnője, és nem feltétlenül egy.
Ezek a pasik elhitetik a nőkkel, hogy szeretik őket, illúzióba ringatják őket a bókokkal, csókokkal. Ha egy ilyen férfi van melletted, akkor az együtt töltött idő alatt úgy érzed, minden rendben, hiszen úgy viselkedik, mintha a pasid lenne. amikor azonban kilép a lakásod ajtaján, a kapcsolatotok átalakul, és ha te nem keresed, ő nem hív, nem érdeklődik. Ez az a férfitípus, akinek egy nő nem elég, simán belekever többet is a képletbe. Ha nem akarod, hogy a szíved darabokra törjön, vedd észre, mi a helyzet. Ne akarj belemenni egy olyan kapcsolatba, ami valójában, az érzelmek szintjén nem is létezik.
Ligeti Anna
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.