intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

„Mindent elvesztettem egy pillanat alatt”

„Mindent elvesztettem egy pillanat alatt”

Ismerek egy lányt. Nem álltunk egymáshoz soha olyan nagyon közel, egy időre ki is került a látómezőmből. Nemrég a Facebookon bukkantam rá az adatlapjára, ismerősnek jelöltem. Kiderült, hogy a szépen felépített élete romokban hever.

„Mindent elvesztettem egy pillanat alatt”

Barbi most 40 éves, még a főiskolán barátkoztunk össze, de az életünk más-más irányt vett. Én férjhez mentem, és szültem két gyereket. Ő férjhez ment, és most egyedül van. Minden összeomlott körülötte, amikor a kisbabájukat elveszítették. A férje nem tudta feldolgozni a gyászt, és inkább Barbit is elhagyta. Nem törődött azzal, hogy a felesége mit él át, nem érdekelte, hogy Barbi is ugyanúgy elvesztette a számára legfontosabb személyt.

Vajon fel lehet dolgozni egy gyermek elvesztését? Hogyan? Mégis meddig tart még, hogy minden pillanatban eszébe jut, hogy milyen lenne most, mit csinálna a különböző helyzetekben, hogyan viselkedne, milyenek lennének a szülinapok? Valószínűleg sehogy. Barbi tragédiája 10 éve történt, de még mindig olyan élénken él benne az egész, hogy már egy orvosi rendelő bejáratánál is sírni kezd, egy kórházba már belépni sem bír.

Szerinte sosem tudja majd feldolgozni, sem elfeledni, de azt nem is akarja. Szeretne néha önfeledten nevetni, de amikor mosolyra húzódna a szája, beléhasít a felismerés, hogy minek nevessen, hiszen nincs is min. Csodálatos dolog megszülni egy gyermeket, és borzalmas dolog átélni a halálát, főleg úgy, hogy alig jutott egymásra idő. Pontosan két hét. Ennyi idős volt Barbi kisfia, amikor feladta a küzdelmet. Túl korán akarta megismerni az édesanyját.

Próbáltam megnyugtatni, hogy hiszen már elmúlt tíz év, és a gyermeke sem örülne, ha ő egész életében szomorúságban élne. A válasza az volt, hogy igen, most épp tíz éves lenne a kisfia.

Hogy Erik, a férje miért hagyta el, Barbi csak találgatni tudott. Szerinte nem akarta pátyolgatni még a feleségét is, szerette volna maga mögött hagyni ezt az egész nyomorúságot. Pedig Barbi elmondása szerint nagyon jó házasságban éltek, és boldogan várták a közös gyermeket. A szülés utáni két hét azonban nem hozta közelebb egymáshoz őket, hanem egyre jobban eltávolította. Amikor bekövetkezett az, amire már sajnos számítani lehetett, még próbáltak együtt maradni, de a kapcsolatukra nem maradt energia a gyász és a könnyek közti világukban. Barbi nem haragudott Erikre, de rossz volt egyedül, és nyugtatókat kezdett szedni. Sokáig csak ezekkel tudott élni, ezekkel tudott aludni néhány órát. Ahogy teltek az évek, sikerült a gyógyszereket letennie, de még mindig nem találta meg azt a dolgot, ami kicsit enyhíthetné a fájdalmát.

„Ha kisbabát látok, inkább elfordulok. Nem tudom nézni a szülők örömét, amikor tudom, hogy az én kisfiam már soha nem lehet velem.”

Csak fogtam a kezét, és azon tűnődtem, hogy nem szabad, hogy bárki is ennyire egyedül maradjon a fájdalmával, nem hagyhatom, hogy Barbi magányos legyen. Kell valami, amivel segíthetek, ha csak azzal, hogy meghallgatom, akkor azzal.

Barbinak 10 éve nincs senkije. Ezt a részt el is nyomta magában. Két cicával osztja meg a fájdalmát és a könnyeit. Azt mondta, sokszor gondolt már az öngyilkosságra is, de soha nem merte megtenni. A Facebookra egy pszichológus barátnője miatt regisztrált, aki azt tanácsolta, keressen hasonló sorsú anyákat. Barbi először jó ötletnek tartotta, de aztán inkább nem csatlakozott egyetlen ilyen csoporthoz sem. Úgy érezte, elég neki a saját fájdalma.

„Mindent elvesztettem egy pillanat alatt. Az egész életem semmit sem ér, és nem tudom, ki tudok-e keveredni ebből a fájdalomból valaha. Tudom, hogy sokan vannak így, mint én, erős nők, akik még több erőt merítenek a veszteségből. De én nem vagyok ilyen erős, egyedül kellett és kell megbirkóznom ezzel, nem állt mellettem senki. Fájdalmas dolog ez, de valahogy mindenki elmaradt mellőlem. Megunták, hogy csak a fájdalmamról tudok beszélni. A pszichológusok segítettek ideig-óráig, de csak áltattam magam. Úgy érzem, mindig a részem lesz ez a veszteség.”

Kapcsolatban maradtunk. Sokszor hívom, és úgy érzem, segít neki az érdeklődésem, és az, hogy számíthat valakire. Volt nálunk már grillpartin, és megismerte a lányaimat. Mosolygott, sokszor. Szüksége van a társaságra. Remélem, egyszer elengedi az ő angyalkáját, hogy élhesse a földi életet, míg majd egyszer újra együtt lehetnek.


„Szerelmes lettem, de tudtam, hogy nem szabad”
„Szerelmes lettem, de tudtam, hogy nem szabad”
Biztonsági játék a szerelemben? Nem működik!
Biztonsági játék a szerelemben? Nem működik!
Az okos nők és a szerelem
Az okos nők és a szerelem
Az „egészséges párkapcsolat” ismérvei - 7 mítosz, amely tévútra is vihet
Az „egészséges párkapcsolat” ismérvei - 7 mítosz, amely tévútra is vihet
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.