intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Maradjunk barátok!

Maradjunk barátok!

Pfff… ez az a mondat, amit hallani sem akar senki, de mégis ezer és ezer alkalommal hangzik el. Olyan ez, mint valami menekülőmondat. Még a „Jobbat érdemelsz” és az „Egy kis időre van szükségem” mondatoknál is kegyetlenebb.

Maradjunk barátok!

Akkor kapjuk elő, amikor nem tudjuk megmagyarázni a másiknak a döntésünket. Azt, hogy miért nem akarunk vele lenni többé. Valljuk be, nagyon kevés embernek kenyere az őszinte szó, pedig mennyivel jobb lenne tudni, hogy a pasink/csajunk miért dob minket.

De nem, legtöbbször be kell érnünk ezzel a mindent elfedő, mégis semmitmondó két szóval: Maradjunk barátok. És erre mit lehet mondani? Hogy oké? Vagy visszakérdezzünk, hogy „Miért”? Vagy hallgatunk. De a hallgatás beleegyezés, és máris látjuk, hogy a volt társunk fellélegzik, letörli a homlokáról az izzadságot, és megnyugszik. A 200-as vérnyomás szépen csökken, és minden oké… mindent a szőnyeg alá söpörtünk seccperc alatt.

Ha visszakérdezünk, vajon jön a magyarázkodás? Talán megtudjuk, hogy mi volt a valódi ok, de ez nemigen szokott megtörténni.

A legtöbben kinyögünk egy halk „Jó”-t, aztán alig várjuk, hogy egyedül maradhassunk, és jól kibőgjük magunkat (igen, a pasik is!). Aztán végigpörgetjük a lehetőségeinket.

Mi lesz ezután? Hátradőlünk, és fantasztikus baráti kapcsolatot ápolgatunk? Én még nem láttam ilyet. Az exekkel való kapcsolat soha nem lehet baráti. Vagyis lehet, de nem őszintén. A tüske mindig benne marad abban a félben, akit dobtak. Ilyen az emberi természet, és kész. Nem akarjuk, hogy megalázzanak, hogy jót mosolyogjanak rajtunk. Rosszabb, ha az egyikünk még szeret. Az elviselhetetlen fájdalom. A szerelmünk közelében lenni úgy, hogy tudjuk, ő nem érez ugyanígy, sőt, csak a barátunk szeretne lenni. A barátunk! Szeretnénk megölelni, megcsókolni, szexet akarunk, és közös reggeleket (nem közös reggeliket). Estéket, amelyeknek szenvedélyes szeretkezés a vége. Azt az álomvilágot akarjuk, amit felépítettünk magunkban, és ezzel a kétszavas mondattal lerombolták.

Végig kell néznünk azt, ahogy a szerelmünk beleszeret valaki másba, miközben velünk baráti viszonyban van. Ugyan már! Ki képest ezt végigasszisztálni? Olyat is ismerek, aki a saját exétől kért tanácsokat az új kapcsolat becserkészésekor. Ennél kegyetlenebbet már nem is tudnék elképzelni a témában. Ja, de… amikor „egy kis baráti szex még belefér” alapon kihasznál. Pontosan tisztában van az érzéseinkkel, és ezt meglovagolva hagyja, hogy szenvedjünk, mert neki jó a szex. És nem teszünk semmit, mert azt érezzük, hogy fontosak vagyunk a számára. És az idő csak telik, mi még mindig benne vagyunk ebben az egyoldalú, borzalmasan terhelő és lehúzó kapcsolatban. Minden éjszaka után fájdalmas reggelre ébredünk, és csak arra vágyunk, hogy valaki igazán szeressen már végre. Mert belül tudjuk, hogy ő már nem szeret, csak a „barátunk”. Te jó ég! Mekkora csapda ez! Kimászni belőle pedig szinte lehetetlen.


Egy életen át szexközelben
Egy életen át szexközelben
Szerinted mi a megcsalás? – 5 pasi válaszolt
Szerinted mi a megcsalás? – 5 pasi válaszolt
Honnan tudod, hogy erős köztetek a kémia? – Íme, a jelek!
Honnan tudod, hogy erős köztetek a kémia? – Íme, a jelek!
Így lehet egymásnak jó társa a nő és a férfi
Így lehet egymásnak jó társa a nő és a férfi
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.