intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Az első szeretkezés – és a többi

Sok fontos első van az ember életében: az első szó, az első lépések, és még sorolhatnánk. De talán kevés olyat találhatunk, ami annyira meghatározó lenne, mint az első szeretkezés, a szüzesség elvesztése. Egy külföldi kutatás kapcsán Molnár Tamás szexuálpszichológust kérdeztük az első alkalom buktatóiról.
Mindegy, hogy férfi vagy nő, az első szexuális együttlét mindenki életben meghatározó: míg a szerencsések szép emlékkel ébrednek fel másnap, addig mások inkább elfelejtenék az egészet. Legyen pozitív vagy negatív ez az élmény, a szüzesség elvesztése rányomja bélyegét az énképre és a nemi életre. Az amerikai Penn State Egyetem kutatói több száz, 17 és 19 év közötti fiatal szexuális életét vizsgálták, a fiatalok válaszaiból pedig leszűrték, hogy szex után a fiúk többsége elégedettebbé válik testével, szemben a lányokkal, akiknél a kép sokszor negatív irányban mozdul el, ami kártékony hatással van a későbbi szociális és nemi életükre.

Elbaltázott együttlét
Molnár Tamás szexuálpszichológus szerint fiúk és lányok esetében egyaránt fennáll, hogy az elbaltázott első alkalom rossz hatással van a fiatal testképére és nemi életére. A nagyon kezdő fiúk, akiknek nincs túl sok szexuális tapasztalatuk, könnyen elbizonytalanodhatnak – ők szerencsések, ha ilyenkor egy segítő, netán tapasztalt társsal élik át a pillanatot. A lányoknál valamivel összetettebb a helyzet, az első alkalomra mindenki másképp gondol, de van több, jól elkülöníthető irány, ami komoly veszélyeket rejt:

  • Sokan túlidealizálják az első alkalmat, nagy pillanatnak tartják, és úgy gondolják, hogy az első szeretkezés egy óriási orgazmusban teljesedik ki. Mivel nagyon sokat várnak ettől az élménytől, esetükben a csalódás is nagyobb. Például könnyen előfordul, hogy az első közösülés során valaki nem érez semmit, a dolog nem úgy történt, ahogy megálmodta, így az első alkalomhoz kötött varázs szertefoszlik, az élmény rossz hatással lesz a továbbiakra.
  • Velük ellentétben sokakat az első együttlét váratlanul ér, vagyis egyáltalán nincsenek felkészülve a szexre; a hirtelen jött esemény során a körülmények nem adottak, hiányzik a komfort-és biztonságérzet. Ilyen helyzetben az első együttlét valószínűleg fájdalmas és kiábrándító lesz.
  • További szélsőséges állapot, amikor a nőt szorongás tölti el a szüzesség elvesztésének gondolatától, úgy hiszi, az első szex őrült fájdalommal és vérrel jár. Ez a hozzáállás visszataszíthatja a szextől, és megágyaz a boldogtalan nemi életnek.
  • Végül a legrosszabb állapot, amikor az első alkalom a nő akaratán kívül, legtöbbször erőszakoskodás, molesztálás formájában jön el. Ezekben a súlyos, patológiás helyzetekben szakember segítségére van szükség.


A férfi szerepe
Nemcsak a saját gondolatok, elképzelések fontosak az első alkalom során, a partner szerepe, viselkedése szintén meghatározó, pontosabban az, amit a férfi tükröz. A bizonytalanság forrása ugyanis gyakran maga a partner. Ha ügyetlen a fiú, az szükségszerűen felveti a lány szerepét, felelősségét is, vagyis ki kell vennie a részét a feladatból. Sajnos a másik véglet, a túl tapasztalt férfi sem szerencsés, könnyen megesik ugyanis, hogy tapasztalata miatt fölényessé, oktatóvá válik - márpedig erre a szerepre nagyon sok férfi vágyik. Ez azonban nem mindig tesz jót, hiszen a lány ismét csak nem azt kapja, amire vágyik.
Szintén negatívan hat, ha technikai zavar üti fel a fejét, például elillan a férfi merevedése vagy túl korán megy el. Mindezt a nők hajlamosak rosszul magyarázni maguknak, úgy gondolják, hogy nem vonzóak a férfi számára, ügyetlenek, valamit rosszul csinálnak, az ő hibájuk, hogy nem képesek felizgatni a férfit.

Ajtóstul rontani a házba
A szakértő szerint ideális esetben a fiúk és a lányok nem sietik el az eső alkalmat és fokozatosan fedezik fel egymást. Csókolóznak, pettingelnek, simogatják egymást, aztán, amikor úgy hozza a vágy, akkor megtörténik az együttlét. Ha megvan a testiségnek ez az átmeneti jellege, úgy az első alkalom elveszíti kitüntetett jellegét, a fiatalok egyszerűen belefolynak a szeretkezésbe.
Természetesen az sem baj, ha pont az ellenkezője történik, például egy házibuli alkalmával egy ismerőssel, osztálytárssal, baráttal, alkalmi szex keretei között történik meg a dolog. Ha olyan a hangulat, a légkör, hogy a fiatalok megkívánják egymást, akkor ez is jól sülhet el.

SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.richter.hu/hu-HU/kapcsolat/Pages/Kapcsolat.aspx
Hatóság: OGYÉI

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

az alábbi felületen:

https://www.richter.hu/hu-HU/kapcsolat/Pages/Mellekhatasbejelentes.aspx

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Intimzóna
Montevideó u. 3.
Budapest
Budapest 1037
Phone: 0613234455