intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Vággyal vagy vágy nélkül – nem mindegy

Vággyal vagy vágy nélkül – nem mindegy

Vannak olyan szerencsés párok, akik hosszú-hosszú kapcsolatban léteznek, és még mindig lobog bennük a láng, szenvedéllyel, vággyal tekintenek egymásra. Másoknak nem ilyen álomszerű élet jut, a kapcsolataik inkább viszonynak mondhatók, vagy, ha együtt is vannak valakivel hosszabb ideig, a vágy hiányzik.

A vággyal élő párok szerencsések, és ezt tudják is, kellőképp meg is hálálják ezt egymásnak. Azoknak, akik kevésbé szerencsések, és a vágy már nincs jelen a kapcsolatukban, ugyanúgy szükségük van erre, tehát megpróbálják valahol máshol megkapni, megélni. Szeretők lesznek tehát… Lehet, hogy az egész csak szex, de lehetnek mögötte érzelmek is. Jellemzőbb, hogy egy-egy gyors menettel beérik, csak meglegyen az a cseppnyi figyelem, vágy és szenvedély.

Ez jó megoldás, hiszen nem kell azzal foglalkozni, hogy megint mennyi a villanyszámla, vagy azzal, hogy a gyerek kettest kapott matekból. Csak át kell adni magunkat a készülődésnek, a randevúnak, a szexuális élménynek, és nem kell foglalkozni semmi mással. Nem kell azon agyalni, hogy milyen problémák jöhetnek, ideálisnak tűnő állapot. Mindaddig így van ez, míg az egyik fél esetleg nem akar többet, nem vágyik másra.

Szeretőnek lenni eleinte fantasztikus, hiszen folyamatosan azt érzed, hogy ismét pótolhatatlan kincs vagy valaki számára. Ám ez csak illúzió. Az önbecsülésed egyre jobban csökken, a másik kapcsolatodból pedig minden tisztelet eltűnik, minden maradék szeretet kihal. Az idő, amit ellopsz ettől a kapcsolattól, hogy a másiknak add, a semmibe vész, nem kapsz érte semmi kézzel foghatót. Sérül a lelked, hiszen őrlődsz, főleg akkor, ha már többet érzel a másik iránt. Ez számodra már nem kaland innentől kezdve, és ez megváltoztatja az embert.

Vannak olyan kapcsolatok is, ahol a pár igyekszik valamilyen megoldást keresni a vágy hiányára. Szóba jön a nyitott párkapcsolat, az édeshármas vagy a swingerklubok homálya. A szexuális vágyak kiéléséről van szó, nem lelki társulásokról.

A nyitott kapcsolatról

Egy olyan párkapcsolat, amelyben a feleknek lehetőségük van arra, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek a kapcsolaton kívül másokkal is. Az érzelmi kötődés azonban ezekkel az alkalmi partnerekkel kizárt (vagy legalábbis nagyon ritka). Fontos az, hogy ez a kapcsolati forma szigorúan kialakított szabályok mentén zajlik. A pár tagjai általában beszámolnak egymásnak az alkalmi kapcsolatokról.

A swingerklubokról

Olyan párok járnak swingerklubokba, akik között az érzelmi kötelék erős, ám a szexuális vágyaikat másokkal élik ki igazán. Együtt mennek, együtt is vannak aktus közben, de idegen emberekkel szeretkeznek.

Amikor hárman vannak egy kapcsolatban

Olyan emberek kapcsolata, akik valójában képtelenek az érzelmi elköteleződésre egyetlen emberrel. Azok, akik ilyen kapcsolatban élnek, úgy gondolják, nem is történhetett volna velük jobb dolog ennél, hiszen több oldalról kapnak szerelmet, és nem kell csak egy embernek adniuk a saját érzéseiket. Nincs jelen féltékenység, azonban ez – akárhogy is beszélünk róla – megcsalás… legális formában.

A vágy minden embernek kell. Azoknak is, akik azt mondják, nincs szükségük rá. Az pedig, hogy ki, hogyan éri el, teljesen egyedi.

 

Tarjáni Rita


Az övé akartam lenni... Megbántam! – Linda története
Az övé akartam lenni... Megbántam! – Linda története
3 jel, amiből rájöhetsz, hogy a pasid nemrég félrelépett
3 jel, amiből rájöhetsz, hogy a pasid nemrég félrelépett
Az alváshiánynak köze van a szexuális problémáidhoz
Az alváshiánynak köze van a szexuális problémáidhoz
Szex + Szerelem = Boldogság?
Szex + Szerelem = Boldogság?
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.