Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
A fogamzásgátló tablettáknak számtalan pozitív hatásuk van a szervezetre, ezekről korábban írtunk már. Azonban egy friss tanulmány szerint a hormonális fogamzásgátló tablettákat alkalmazó nők esetében egyes daganatos betegségek kevesebb eséllyel alakulhatnak ki. Ez azért is nagyon jó hír, mert a különböző rák típusok a világ élvonalában vannak – már ami a halálozási okokat illeti.
Korábban többször írtunk már arról, hogy a hormonális fogamzásgátló tablettáknak számos előnyük van a szervezetünkre. Arról azonban még kevés szó esett, hogy régebben is, és ma is folynak kutatások azzal kapcsolatban, hogy van-e összefüggés a tabletta szedése és a daganatos betegségek kialakulásának kockázata között. A brit Háziorvosok Királyi Kollégiuma már 1968-ban elindított egy nagyszabású kutatást, ahol közel 47 ezer nőt vizsgáltak, több mint 40 éven át. Az elsődleges cél a szájon át bevehető fogamzásgátló tabletták hosszú távú hatásainak vizsgálata volt.A most közölt tanulmány vezető kutatója, Lisa Iversen, az Aberdeeni Egyetem Alkalmazott Egészségtudományi Intézetének tudományos munkatársa.
A kutatás eredménye megdöbbentő volt!
A tanulmány szerint a valaha fogamzásgátló tablettát szedett nők esetében kisebb az esélye a vastag- és végbélrák, a méhnyálkahártya- vagy a petefészekrák kialakulásának, mint azoknál a nőknél, akik soha nem szedtek fogamzásgátlót.
Ez a kutatás volt az eddigi legnagyobb, amely ebben a témában készült, ez volt a leghosszabb ideig tartó, és a legszélesebb körben készített. A tudósok az American Journal of Obstetrics and Gynaecology folyóiratban publikálták az eredményeket, amely szakmai körökben is igen nagy dolognak számít.
Eddig még nem készült olyan kutatás, amely a rák minden típusának kockázatát felmérte volna a fogamzásgátlót szedő nők körében. Az eredmények azt mutatták, hogy a termékeny időszakban szedett pirulák szedésének következtében az élet későbbi szakaszában – amikor a legtöbb daganatos betegség kezdődik – sem alakul ki új rákkockázat. A fogamzásgátló tabletták bizonyos daganatos betegségek ellen védelmet nyújtó hatása a tabletták szedésének befejezése után még harminc évig tarthat.
Fontos azonban, hogy hangsúlyozzuk, a fogamzásgátló tabletták nem rákellenes gyógyszerek. A tanulmány egy forradalmi felfedezést közöl, amely felhívja a figyelmet arra, hogy milyen előnyöket hordoz a fogamzásgátló tabletták szedése. Ha daganatos betegségben szenvedsz, az erre leginkább alkalmas kezelést kell megkapnod, amit orvos írhat elő.
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.