intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Te így, én úgy – Hogyan vélekedik anya és lánya a fogamzásgátlásról?

Te így, én úgy – Hogyan vélekedik anya és lánya a fogamzásgátlásról?

Sokszor, sokféleképpen beszéltünk már a fogamzásgátlásról oldalunkon, hiszen ez a dolog szívügyünk. Több nőgyógyász szakorvost is megkérdeztünk, ők milyen szempontokat vesznek figyelembe, amikor pácienseiknek fogamzásgátló módszert javasolnak. Kíváncsiak voltunk, hogyan vélekedik erről a témáról egy tizenéves, és az ő édesanyja. Flóra és Kata története.

Nemrégiben készítettünk interjút Dr. Rencsi Márta szülész-nőgyógyász szakorvossal, aki elmondta, hogy a nők még mindig tartanak kissé a hormonális fogamzásgátló módszerektől. „A fiatalok leginkább az elhízástól félnek, a 20 és 40 év közöttiek már inkább attól, hogy a hormonális fogamzásgátlók hosszú távú alkalmazása terméketlenséghez vezet, az idősebb korosztály pedig a rákos megbetegedések kialakulásától tart a legjobban. Mindhárom félelem alaptalan, hiteltelen, fals információk befogadásán alapul, ami sajnos még ma is igen jellemző probléma. Elavult az ismeretanyag, ami a fogamzásgátlással kapcsolatban rendelkezésre áll.”  Ez régen sem volt másképp, ráadásul akkoriban még a tabletták nem tartottak ott, ahol ma, és az óvszeren, valamint a méhen belüli hormonleadó eszközön kívül más módszerek nemigen voltak. A felnőttek tudása hiányos volt, főleg a fiatal felnőttek szenvedtek ettől, akiknek már más igényeik voltak, mint az előző generációknak. Ez a nemzedék nem igazán tud, tudott segíteni a mai fiataloknak a saját testükkel kapcsolatos tudásanyag megszerzésében. Még mindig tabuként kezelik a témát, ami viszont a rohanó világban igen csak hátrányos lehet.

Szakértőnk szerint a mai fiatalok egy része tájékozott, azonban vannak olyanok is, akik semmit sem tudnak a témáról, ami viszont eléggé nagy problémát jelent.

„Az a tapasztalatom, hogy egyre tájékozottabbak, ugyanakkor ez még mindig kevés. Azok a fiatalok, akik veszik a fáradtságot, és az első nőgyógyászati vizsgálatuk előtt utánanéznek a lehetőségeknek, sokkal jobban átlátják az egészet, felelősségteljesebb, határozottabb, tudatos döntést tudnak hozni a saját fogamzásgátlásukkal kapcsolatban. A 18 év alatti lányokat általában az édesanyjuk kíséri el a rendelésre, az ő döntésüket, tudásukat a témával kapcsolatban elég jelentősen befolyásolja az anya tudása. Sajnos sokszor ez nagyon hiányos, szükség van segítségre, információátadásra.”

Ebben rendkívül nagy a nőgyógyász szakorvos felelőssége, hiszen ma már a fogamzásgátlás személyre szabható, sokféle módszer közül lehet választani, és ebben segíteni kell a pácienseket.

fogamzasgatlo-foto-masolat

Kata (48)

„Amikor én voltam tizenéves, mint most a kislányom, anyukám nem is akart hallani olyasmiről, hogy én nőgyógyászhoz menjek – kezdi a 48 éves Kata, Flóra édesanyja. Akkor még az volt a szokás, hogy csak azok a nők mennek nőgyógyászhoz, akik aktív szexuális életet élnek, vagy akarnak élni. Az anyám teljesen kiakadt, amikor szóba hoztam a témát. Rögtön könnyűvérűnek bélyegzett, és teljesen kivonult ebből az egészből. Magam kerestem meg azt a nőgyógyászt, akiről a barátnőim jókat mondtak. Az ismereteim igen hiányosak voltak a témában, nem igazán tudtam, mire számítsak, hogyan fogadja majd az orvos a kérésemet a fogamzásgátlóval kapcsolatban. Féltem, bevallom. Aztán, amikor a nőgyógyász meghallotta a kérésem, amit félszegen adtam elő, egyáltalán nem csodálkozott, nem ítélt el, és semmi olyasmi nem történt, amitől tartottam. Mindent elmagyarázott – persze az akkori módszerekről – és végül a tabletta mellett döntöttünk. Fiatal voltam, az tűnt a legjobb választásnak. Ahogy telt az idő, többször is módosítottunk a nőgyógyászommal, az adott élethelyzetemet figyelembe véve. A mai módszerek olyan sokfélék, hogy én magam nem is igazán tudom követni. Így, amikor a lányom, Flóra azzal hozakodott elő, hogy fogamzásgátlót szeretne, kicsit elbizonytalanodtam. Nekem méhen belüli spirálom van egy ideje, de tudom, hogy kezdésnek olyat nem igazán szoktak javasolni. Mivel azonban nem tudtam, melyik az a módszer, ami Flórának tökéletes volna, azt mondtam neki, hogy menjen el orvoshoz. Mindig úgy próbáltuk nevelni őt, hogy a saját testével kapcsolatban semmi sem lehet tabu, ezért ezt is megbeszéltük.”

Flóra (17)

„Szerencsém van, mert anyukám nem gondolkodik olyan földhözragadt módon, mint egy-két barátnőm anyukája. Valahogy a fogamzásgátlás témája sok helyen még mindig titok, nem beszélnek róla otthon. A lányok sokszor nem beszélik meg a szüleikkel, anyukájukkal, hogy mire készülnek. Nem tudom, talán szégyellik. Nekem jó a kapcsolatom anyukámmal, így én mindent megbeszélek vele és sok mindent az apukámmal is. Azt is elmondtam, hogy van egy komoly barátom, akivel szeretnénk már kipróbálni, milyen is a szex, a szeretkezés. De addig nem akartam semmit, amíg nem tisztázott, hogy hogyan fogunk védekezni. Szerencsére ő is így gondolkodik a kérdésről, és nem volt vita köztünk, hogy el kell mennem egy orvoshoz, aki segít a döntésben. Anyukám is azt mondta, csak egy orvos segítségével dönthetem el, hogy mit szedjek, vagy milyen módszer mellett döntsek. Mivel ma már nagyon sok módszer érhető el, számomra is fontos volt, hogy anyut is, és az orvost is megkérdezzem, mielőtt döntök. A barátnőim nem sokat tudtak arról, milyen módszerek vannak, ezért én kicsit felkészültem, utána olvastam a neten a dolognak. Hogy melyik módszer a nekem való, nem igazán tudtam eldönteni, ezért volt nagyon jó, hogy elmentem nőgyógyászhoz, ahova a barátom is elkísért. Szerencsés vagyok, hogy ezt a témát ő is komolyan veszi. A nőgyógyászom végül alacsony hormontartalmú kombinált fogamzásgátló tablettát javasolt, így azt el is kezdtem szedni. Eddig semmilyen problémám nincs vele, minden rendben van, ráadásul még a ciklusom is rendszeressé vált.”

Szakértőnk, Dr. Rencsi Márta elmondta, „A ma elérhető tabletták hatóanyag-összetételükben különböznek, hiszen más vegyületeket tartalmaznak, mint a régebbi tabletták. A hormontartalmuk is lényegesen alacsonyabb. A mai tabletták sokkal fejlettebbek múltbéli társaiknál, ugyanis már nemcsak a nem kívánt terhesség ellen írhatók fel, hanem más problémákra, például vérzészavarra, pattanásos bőrre is megoldást jelenthetnek.”

 

Kovács-Hain Zsuzsa


Fesztiválozz okosan!
Fesztiválozz okosan!
Mit szeret a nő egy férfiban?
Mit szeret a nő egy férfiban?
5 dolog, amit soha ne csinálj szex előtt
5 dolog, amit soha ne csinálj szex előtt
6 tipp az első randira
6 tipp az első randira
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.