Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
Sosem értettem, hogy egyesek miért menekülnek az érzéseik elől. Egész kisgyerekkoruktól halálukig csak futnak az elől, hogy kimutassák, mit éreznek.
Rájöttem, hogy ez valamilyen önismereti és önbizalom-probléma. Nem az érzésekkel van a baj, hanem azzal, hogy nem tudják, mit is kéne velük csinálniuk. Persze nem szeretnék általánosítani, rengetegen vannak, akik önazonosan képesek egy kapcsolatban létezni. Mindegy, hogy az egy szerelmi viszony, egy társas együttélés vagy barátság.
Van egy nagyon jó barátnőm, Dalma, aki egész eddigi életében nem tudott kikötni még senki mellett hosszabb ideig. Amióta csak ismerem, folyamatosan kisebbrendűségi komplexussal küzd, pedig semmi oka rá. Valahonnan, mélyről érzi magát kevesebbnek másoknál, és ebből egyedül nem tud kiszabadulni. Amíg pedig belesüpped ebbe az önbizalomhiányba, az érzéseit sem képes megélni. Félek, hogy elmegy mellette az élet.
Minden kapcsolata azonos forgatókönyv szerint zajlik: megismerkedés, Dalma szárnyal, pár nap múlva mélyrepülés, hogy ő nem biztos semmiben. Az egész egy vergődés, amit a férfiak nem szeretnek átélni, mert nem tudják, mi a baj. Az érzelmeiket megélni nem tudó emberek ugyanis nem kommunikálnak egyértelműen. Ez megnehezíti az egészet. Általában persze szakítás a vége, és Dalma megint eldobott semminek érzi magát. A következő alkalommal próbál okosabb lenni, de soha nem sikerül, mindig ugyanabba a hibába esik.
Hiába mondom neki, hogy amíg önmagával nincs tisztában, amíg önmagát képtelen jobban szeretni bárkinél, addig senkit sem fog tudni megtartani.
Annyira kétségbeesetten próbálkozik, hogy sokszor megalázza önmagát. Már nem érzi szükségesnek, hogy megtartsa női szerepét, simán leszólítja a neki tetsző pasit bármelyik szórakozóhelyen. Igaz, ma már nem elvárás, hogy a férfi tegye meg az első lépést, de valahol, belül minden nő azt akarja, hogy meghódítsák, a férfiak pedig hódítani akarnak. Nos, Dalmánál ezek a határok végképp elmosódtak. Nem akar túl sokat filózni azon, hogy mi történik, mit gondol majd a kiszemelt férfi és mit gondolnak majd mások. Teszi, amit épp akkor helyesnek vél, amit épp akkor akar. Valahol ez ösztönös, mert szeretne valakihez tartozni.
Dalma nincs egyedül. Nők és férfiak milliói félnek az érzelmeiktől. Szerelemre vágynak, azt akarják, hogy valaki mellettük is ott legyen minden reggel. Ám valószínűleg ők nem tudják, hogyan is szeressenek valakit igazán, félnek attól, hogy őket valaki igazán fogja szeretni, ezért bizonytalanok. És itt visszakanyarodtunk Dalmához, akit mindig elhagynak. Sokszor mondta, hogy nagyon fél attól, hogy megbízzon valakiben – annyi keserűségben volt már része. Úgy érzi, hogy nem érdemli meg azt, hogy szeressék és szerethessen. Félelmek, kétségek gyötrik, miközben álmodozik a tökéletes életről. Ellentmondás minden megnyilvánulása, hiszen úgy viselkedik, mint akinek jó egy rapid ismerkedés, egy gyors numera valahol, és kész. Pedig nem ezt keresi. Ha egy komolyabb pasi kerül az útjába, aki tényleg jó lenne ahhoz, hogy segítsen megvalósítani az álmokat, elutasítja valamilyen butasággal, és mire rájön, hogy mekkora hülyeséget csinált, a pasi már eltűnt a horizontról.
Hány és hány Dalma van még, aki képtelen elmélyülni, aki csak a modern világ ritmusa szerint tud élni? Elrejtik az érzéseiket, ha egyedül maradnak, menőznek azzal, hogy szinglinek lenni jó, holott odaadnák a fél karjukat azért, ha reggel nem egy adag kávét kéne főzniük, ha megoszthatnák valakivel a céljaikat, az álmaikat.
Sajnos ők már annyit csalódtak, hogy félnek az újtól, kevésbé nyitottak, amit a másik fél megérez, és inkább hárít. Így maradnak a felszínes viszonyok, a szexuális partnerek és az ezekből a kapcsolatokból levont rossz következtetések.
Úgy érzik, soha nem adhatják önmagukat, álarcban élik az életüket. Pedig mennyivel könnyebb lenne őszintének lenni önmagukkal. Értékelni saját pozitívumaikat, számot vetni a negatív tulajdonságokkal. És ha ez már megy, mennyivel egyszerűbb valakinek csak kimondani, kimutatni, amit éreznek.
Panaszkodnak, hogy nem találnak egy rendes pasit/nőt, mindenki csak eldobja őket, pedig ők maguk azok, akik nem adnak esélyt a boldogságnak. Nem ők irányítják az érzelmeiket, hanem a ködös elvárásaik szerint élnek.
Pedig szeretni csak őszintén lehet. És a szeretetet befogadni is csak úgy érdemes.
Kovács-Hain Zsuzsa
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.