Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
Nem értem, mi történik velem. Egy pörgő-forgó körhintában ülök a szerelmemmel, minden a feje tetejére állt. Én, aki nem hittem már semmiben, aki csak arra vágytam, hogy mégis felcsillanjon az a kis reménysugár – most itt vagyok a saját álmomban.
Szinte már nyálas, ahogy együtt mosunk fogat, és megvárjuk egymást a reggeli kávéval. Kialakult rutinunk van. Mintha mindig is együtt éltünk volna. Nem hiszem el még most sem. Annyira csodálatos minden pillanat, hogy folyton attól rettegek, hogy egyszer csak egy hideg, alagsori szobában ébredek fel. Gyorsan elhessegetem a gondolatot, és tovább mosolygok. Már két hónapja mást sem csinálok, csak vigyorgok. Anyukám szerint nem vagyok normális. De kit érdekel? A normális emberek egy idő után úgyis unalmasak, vagy ők is áttérnek a napos oldalra.
A közös reggelik, amelyeket lágy csókokkal szakítunk félbe, és a sétáink, amikor tervezgetjük a jövőt mind-mind olyan dolgok, amelyekről nem is olyan rég még csak álmodozni sem mertem. Csak reméltem, hogy valahol rám is vár valaki. Most már együtt megyünk a kávézóba. Az emberek egészen másnak tűnnek így, hogy boldog vagyok. A nő, aki a mindig ott ült a másik asztalnál, és folyton szomorú volt, most boldogan olvasott egy levelet. Talán erre a levélre várt ennyit. A férfi, a felemás zokniban már nem a kiskutyája társaságában olvasgat, hanem egy kedves, mosolygós hölgy kezét fogja, és látszik az arcán, hogy boldog. Neki is jár!
Az idő nem állt meg, ahogy gondoltam, csak valahogy szépen lassan folydogált előre. Nem sietett, nem rohant, csak lassú tempóban férkőzött a házfalak mögé. Ott pedig olyan lett, mint az elrejtőzött napsugár, ami valami résen mégiscsak kikandikál.
Nem hittem, hogy létezik ennél szebb és teljesebb érzés. Dávid szeret és én is őt. Nagyon egyszerű, és mégis annyi oldala van, hogy nehéz belelátni a szerelembe. Vajon meddig tart majd? Vége lesz egyszer, mint mindennek ezen a világon? Vagy örök lesz, csakúgy, mint a költők szerelmei, amelyeket a versek őriznek, míg világ a világ?
Így lesz, mert ezt szeretném. Mindig az ő karjaiban lenni. Megöregedni együtt, és a többi, nyálas, közhelyes dolog, amelyekben soha nem hittem, és nem is gondoltam, hogy valaha ilyesmik közelébe kerülök. De akarom, és tudom, érzem, hogy ő is akarja. Minden reggel együtt ébredni, és várni a lépcsőfordulóban az első csókra. A kávé illata, és ahogy megérinti a vállam, hogy kér paradicsomot is az omletthez. Valami földöntúli békesség és őrjítő szenvedély elegye, ami a gyomromban lakik. Folyton érzem, akkor is, ha épp nem vagyunk együtt. Ő azt mondja, hogy csak azt várja minden nap, hogy végre átölelhessen. Hát nem így kerek ez a világ? Mondja meg nekem valaki, hogy van-e olyan, aki nem erre vágyik? A beteljesült, viszonzott, gyönyörű szerelemre, aminek a gondolatától ellepi a szemünket a könny, és jólesően sóhajtunk, hogy nem álom többé.
Kovács-Hain Zsuzsa
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.