Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
A nők imádják a gyengédséget, a szexuális együttlétekkor is sokakat beindít, amikor a partner gyengéd, kedves, gondoskodó és sokat dicsér. Az intimitás mindenki számára mást jelent, de az az egy biztos, hogy a nők számára óriási ereje van a szavaknak szex közben, és azon kívül is.
Egyesek nagyon szeretik, ha a partnerük a fülükbe suttog szex közben. Ez régebben inkább a csúnya szavakat, mocskos beszédet jelentette, ma már azonban a dicséret, a kedveskedés a trendi. A közösségi médiában is egyre több olyan tartalmat találni, amelyek ’’praise kink’’ hashtaggel jelennek meg.
A ’’praise kink’’ az intim együttlét alatti dicséretről szól. Arról, amikor a partnerek azzal izgatják fel egymást, hogy dicsérik a másik testét, tetteit, tehetségét az ágyban. Ez sok nőt olyan gyorsan a csúcsra juttat, mint semmi más. A férfi a nő erősségeit hangsúlyozza, vagy olyasmiket mond, amikről tudja, hogy pozitív, izgató hatással vannak a szerelmére.
Ha fizikailag felizgulsz, amikor valaki bókokat mond, akkor a ’’praise kink’’ neked való. Abban az esetben, ha előjátékkal kombináljátok ezt a módszert, őrületes eredményt lehet elérni. Apró bókokkal már be lehet építeni a dicséretet a szexbe. Pl. „Annyira szexi, ahogy mozogsz!” A legtöbb ember számára nagyszerű és érzés, ha bókokat kap vagy dicsérik. Mindenki szeretne hallani arról, hogy nagyszerű munkát végez, és legalább időnként elismerik erősségeit vagy teljesítményét.
Bizonyos esetekben a dicséret szexuális reakciót válthat ki, amitől valaki nagyon felizgulhat, így ez a szexuális élet fontos részévé válhat.
Először is fontos meghatározni, hogy mi a kink. Ahhoz, hogy valamit kink-nek nevezhessünk, szexuális izgalmi reakciót kell kiváltania, és olyannak kell lennie, ami nem szexuális aktus.
A legtöbb ember értékeli és élvezi a bókokat, részben azért, mert így vagyunk bekötve. Amikor bárkitől dicséretet kapunk, az aktiválja az agy egyik jutalomközpontját. Ezután dopamin szabadul fel, ami az agyban az orgazmushoz nagyon hasonló fiziológiai reakciót vált ki, boldognak és önállónak érezzük magunkat, elégedettnek.
Mindenki máshogy éli meg a ’’praise kink’’-et. Egyesek számára a dicséret ingere olyan intenzív lehet, hogy megerősítő vagy dicsérő szavakra van szükségük az orgazmus eléréséhez. Másoknak ez már csak hab a tortán.
Ez a módszer nagyon egyénre szabott, ezért valójában csak tőletek függ, hogy hogyan akartok kísérletezni vele.
Mielőtt kísérleteznél a dicsérő trükkökkel, fontos, hogy nyílt, őszinte beszélgetést folytass a beleegyezés és a határok megvitatása érdekében.
Mivel a dicséret-módszer nagy hangsúlyt fektet a szavakra, érdemes lehet megvitatni minden olyan konkrét szót vagy kifejezést, amelyet szeretsz, vagy olyanokat, amelyekben egyáltalán nem szeretnél részt venni.
Ha a partnered az, aki dicsér, te is halmozd el őt bókokkal, és használj pozitív kifejezéseket a szexuális helyzetekben.
Nem kell várni a szexre, hogy értékeld partnered. A hálószobán kívüli dicséret segíthet a szexuális együttlét megalapozásában. Ez előjátékként szolgálhat, és segíthet abban, hogy a partnered tudja, hogy mindig értékelik és megbecsülik, nem csak a szex során.
Komáromi Csenge
Forrás:
https://www.insider.com/guides/health/sex-relationships/praise-kink
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.