intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Így ünneplik az első menstruációt a világ 10 országában

Így ünneplik az első menstruációt a világ 10 országában

Megdöbbentő, hogy a menstruáció még mindig tabu, nem merünk róla beszélni. Pedig a nővé válás egyik fontos mérföldköve megérdemelné, hogy ünnepeljük az érkezését. Íme, 10 ország, ahol ezt meg is teszik, és különleges szokásokkal kísérik a lányokat a női létbe.

A menstruáció az élet része

Amikor a lányommal leültünk beszélgetni a menstruációról, nagyon elpirult, és látszott rajta, hogy egyáltalán nem akar erről diskurálni. Pedig a menstruáció a nők életének természetes velejárója, egyáltalán nem kell miatta szégyenkeznünk, vagy rosszul éreznünk magunkat. A menstruáció teszi ugyanis lehetővé, hogy egy nőnek gyermeke lehessen. Mi ez, ha nem ünnepelni való dolog?

Összegyűjtöttünk 10 olyan országot, ahol igazi ünnepnek számít az, amikor egy lánynak először megjön a menstruációja.

1.   Olaszország

Kisasszony. Vagyis signorina. Így nevezik az olasz lányokat attól a pillanattól, hogy menstruálni kezdenek. Ez persze azt is jelenti, hogy innentől mindenki tudni fogja, hogy a bambina nővé érett.

2.   Horvátország

Amikor egy lány menstruálni kezd, ihat egy pohár vörösbort. Ez a felnőtté válásának jelképe. Az ünneplést itt nem hagyják abba, a család többi tagja is iszik a borból, kivéve a gyerekek.

3.   Brazília

Amilyen forróvérűek a brazilok, úgy viselkednek ezzel a nagyszerű hírrel kapcsolatban is. Azonnal elmondják mindenkinek, ha a családban egy lány menstruálni kezd. Még a távolabbi rokonok is értesülnek erről, a férfiak is. Bevallom, számomra egy kicsit furcsa ez a hagyomány, bizonyára egy fiatal lánynak nem könnyű megélni.

4.   India

India déli részén óriási dolognak számít az, amikor egy lány a felnőtté válás útjára lép. A lánynak meg kell fürödnie, ebben a legközelebbi női családtagjai segédkeznek neki. Ezután nagyon finom és tápláló ételeket kap. Ezután még egyszer megfürdetik, és felöltöztetik a legszebb ruhájába. Ez azért nagyon fontos, mert a sok-sok látogató megajándékozza és áldást oszt a fiatal lányra, így ő méltóképpen fogadhatja őket.

elso-mensi-unnep2

5.   Dél-Afrika

Kevés olyan hely van az afrikai kontinensen, ahol a nőket tisztelik, ám Dél-Afrikában néhol megünneplik a lányok első menstruációját. Ajándékokat adnak, de az érintettet napokig elkülönítik a többiektől, a menzesz idejét egy házban kell töltenie.

6.   Izland

Izlandon egy szépséges tortával ünneplik az első menstruációt. Ezt a tortát az anya süti a lányának, és a színe piros és fehér. Az egész család jóízűen eszik a sütiből, ezzel ünneplik meg a nővé érést.

7.   Fülöp-szigetek

Az egyik legmegdöbbentőbb szokás a Fülöp-szigetekhez kötődik. Amikor a lánynak megjön a menstruációja, az anya kiöblíti a véres fehérneműt, ezután a lánya arcához dörzsöli. Ezt azért teszi, mert az a tévhit tartja magát erősen, hogy ez jó a pattanások ellen. A lánynak három lépcsőn le kell ugrania, ez azt mutatja, hogy hány napig tart majd a menstruációja. Persze ez is csak egy szokás, ami a régi hiedelmeken alapszik.

8.   Japán

A japán kultúra nem a hivalkodásról híres. Ennek megfelelően ezt az eseményt sem háromnapos ünneppel teszik emlékezetessé. Az egészet a családban tartják, mégpedig úgy, hogy az anya elkészíti a szekihant, ami rizsből és babból készül. Ezt teszi a család asztalára, a családtagoknak pedig rá kell jönnie az apropóra.

9.   Macedónia

Itt nincs nagy ünneplés, inkább csak egy megemlékezés szintjén marad az egész. A lányok maguk mossák ki az első véres fehérneműjüket, ezzel lépnek át a gyerekkorból a felnőttkorba.

10.   Kanada

A legérdekesebb szokás díját Kanada kapja. Itt a fiatal lányok az első menstruációjuk jelentkezését követő egy évben nem ehetnek semmilyen bogyós gyümölcsöt.

Te mit gondolsz? Fontos a menstruációval kapcsolatos kommunikáció? Érdemes lenne ezzel többet foglalkozni az iskolákban?

 

Tarjáni Rita


Így legyél szerelemmágnes
Így legyél szerelemmágnes
Útmutató srácoknak: az első szexuális élmény
Útmutató srácoknak: az első szexuális élmény
Mit szeretnek a nők egy férfiban?
Mit szeretnek a nők egy férfiban?
5 szex utáni furcsaság – Miért fáj, vérzik, ég?
5 szex utáni furcsaság – Miért fáj, vérzik, ég?
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.