Hova tűnik a karácsony?

Nem a Grincs viszi el! A túlhajszoltság, a feszültség, a stressz, a túlköltekezés, a megfelelési kényszer – sajnos egyre inkább ezek uralják és jellemzik a karácsonyt, a valódi üzenet pedig elvész valahol. Nem igazán tudjuk megélni a várakozást, erőnkön felül próbálunk teljesíteni, amitől az ünnepre teljesen kifáradva esünk be a karácsonyfa alá. De mi ennek az oka? Hova tűnik a karácsony? A témáról Frank Róbert pszichológus-szakértőnkkel beszélgettünk.

A megfelelési kényszer tényleg jelen van, de inkább azt mondanám, hogy ez egy bizonyos összehasonlítás – mondja Frank Róbert. A kapcsolatokban és az egyénekben is erősödik egy olyan kép, amivé, akivé válni szeretnénk, ezzel a képpel hasonlítják össze magukat, és az ünnepüket, ünneplésüket is. Rosszul érzik magukat, ha nem tudnak hasonulni ehhez a képhez. Attól tartanak, ha kimaradnak, akkor elítélik őket. Nem kedvez a közösségi média sem. Itt sok olyan fotót osztanak meg az emberek, hogy hogyan telik a készülődés, milyen a karácsonyfa, milyen boldog az egész család. Az pedig, akinek a karácsonya nem hasonlít ehhez, rosszul érzi magát, hiszen nem illeszkedik a képbe.

Mindenki keresi a saját irányát. A társadalom rengeteg mintát biztosít, amihez csatlakozhatunk, ezek a minták nagyon határozottak, a hangjuk elnyomja azokat a belső hangokat, amelyek mindenkiben ott vannak. Ezek a belső hangok a tradícióink, azok a hagyományok, amelyek egykor meghatározták az ünnepeket. Ezek az otthonról hozott hagyományok olyan belső kapaszkodók, amelyek biztosítják, hogy ne tűnjünk ki, ne legyünk mások, legyen olyan a karácsonyunk, amilyen mindig is volt. De ebből van kevesebb. Inkább azok a külső trendek érvényesülnek, amelyeket követni akarunk, amelyek kívülről jönnek, ezek befolyásolják az ünneplést. Fontos, hogy milyen színűek a karácsonyfadíszek, mekkora az ajándék, és hány fogásos az ünnepi menü. Ezek a trendek folyamatosan változnak, olyanok, mint a divat. A belső kapaszkodók pedig egyre homályosabbak lesznek. Elbizonytalanodunk, kétségbe esünk, hogy nem jó, amit csinálunk. Pedig a karácsonynak pont arról kell szólnia, hogy a belsőnkre figyelünk.

De a hagyományokat egyre kevésbé őrizzük, nem visszük magunkkal azt az attitűdöt, hogy ″ezek vagyunk mi″, ″mi így karácsonyozunk″. Kevésbé jellemző, hogy saját hagyományokat teremtünk, és azok alkotják az ünnepeink gerincét.

Annyira szeretnénk illeszkedni a trendekhez, hogy szinte bármire hajlandók vagyunk ennek érdekében. Túlköltekezünk, hitelt veszünk fel, hiszen fontos, hogy az ajándék minél nagyobb legyen, a menü minél elegánsabb és az egész inkább egy felhajtáshoz hasonlít, mintsem egy meghitt, szeretetteljes ünnephez. De valóban így kell ennek lennie? Ez a fontos?

Hogy mit tehetünk?

Alkossunk hagyományokat, amelyek segítenek számunkra valódivá tenni az ünnepet. A karácsony apró dolgokból tevődik össze, ilyen az ajándékozás is. Nem biztos, hogy annak kell az karácsony középpontjában lenni, ugyanakkor fontos, hiszen ezzel tudatjuk a másikkal, hogy számít nekünk. A hangsúly azonban a mértéken van. Mindenki magának állítja fel, milyen mértéket ölt a családi ajándékozás.

Semmi sem kötelező, és ez a karácsonyra fokozottan igaz. Bármitől lehet ünnep az ünnep, ha lélekben ott vagyunk, nyugodtan, szeretettel telve. Lehet, hogy a közös vacsora az, ami összehozza a családot, ami különlegessé és egyedivé teszi a karácsonyt, vagy egy film, amit minden évben ugyanekkor nézünk meg együtt, és még sorolhatnánk. Ezekből olyan saját családi hagyomány is lehet, amit tovább adunk a gyermekeinknek, és amitől kiteljesedik a várakozás.

 
Kovács-Hain Zsuzsa