Hagyj most már békén!

Ha belenézek a tükörbe, önmagamat látom, a ráncos arcom, és azon tűnődöm, mikor lettem ennyire öreg. Szinte fájnak a gondolatok, mert emlékekké formálódnak egy pillanat alatt. Eszembe jutnak az átsírt éjszakák, a rettegésben töltött órák. A kérdések, amelyek cikáznak a fejemben: „Hol lehetsz most?”, „Kivel?”, „Miért?”.

Állandóan csak érted aggódtam, hogy lefekszel-e épp az esti hódításoddal, miközben én várok idiótán, hogy végre hazajössz hozzám. De csak a hajnallal jöttél. Majdnem mindig.

Összegömbölyödve feküdnék csak, és nem gondolnék semmire. De nem megy! Mióta kiléptél az ajtón, megszállt valami öröm, bűnös késztetés arra, hogy ordítsak örömömben. Igen, örülök, hogy végre csattant egyet a kulcscsomó a padlón, mielőtt becsaptad az ajtót magad mögött.

Végre nem kell főznöm rád és nem kell a büdös zoknijaidat összeszednem utánad, mint egy cselédnek. Szerencsére nem jársz már haza hajnalban, és nem akarsz szexelni, amikor a kedved tartja. És nem ordítasz többé velem, ha nekem nincs kedvem. Igaz, az utóbbi időben soha nem volt kedvem. Nem akartalak téged! Ezt olyan nehéz felfogni?

Ha belegondolok, mindig is nehezen akartál megérteni. Folyton csak a semmibe mondtam mindent. Süket voltál a hangomra. De ez most megváltozik. Mert még az egyedüllét is jobban figyel rám, mint te!

A gorombaságaidtól már 10 kilót fogytam, és nincs szükségem többre. Ne is jöjj vissza! Jól akarom érezni magam végre! Egyáltalán érezni magam!!! Nem téged! Nem akarom, hogy itt legyél, nem akarom, hogy felhívj, és századszorra könyörögd magad vissza. Nem akarom, hogy vigyázni akarj rám, nem kell! Csak hagyj már békén!

Biztos időre lesz szükségem, amíg látok majd újra, mert most az indulat takarja a tiszta látásom. Büszke vagyok magamra, hogy azt tudtam mondani neked, hogy menj, ne nézz vissza, ne gyere vissza.

Most azon tűnődöm, vajon mikor lesz furcsa, hogy nem vagy itt. Talán soha. Pedig fontos voltál, de mindent elrontottál. Már nem fogsz megváltozni, de nem is kell. Lehet, hogy lesz egyszer valaki, aki tud így élni. Veled. És nélküled. Lehet, hogy rád is vár valaki, aki helyre tudja tenni magában azt, hogy nem ő az egyetlen az ágyadban, és talán a szívedben sem. És talán valaki el tudja fogadni, hogy soha nem lehet első, mert te magad vagy magadnak az, a többiek csak utánad jönnek. Jönnek és mennek. De talán neked is szükséged van az életedben az állandóságra. Valaki biztos képes lesz megadni neked, de nem én leszek az. Engem hagyj most már békén!

Most más dolgom van. Meg kell fiatalítanom a lelkem, hogy a tükörben is végre újra valóban önmagam láthassam.