Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
Igazi csökönyös, ösztönember, aki gyűlöli, ha hazudnak neki, nem képes elviselni, ha megpróbálják átverni. Annak ellenére, hogy kívülről hidegnek és érzéketlennek mutatja magát, ez csak álca. Iszonyúan szenved, ha egyedül van, és minden vágya, hogy őt szeressék és ő is szerethessen.
Azért, hogy ne legyen magányos, a csillagot is leígéri az égről, és nem zavarja, ha ezt nem tudja teljesíteni, a lényeg, hogy mellette legyen, akit ő akar. Nagyratörő tervei és céljai vannak, ám kissé fél ezekért tenni is. Azt nagyon jó néven veszi, ha a társa, a partnere mellé áll ezekben a tervekben, és segít a megvalósításban.
Gyakorlatias, ezért sikereket is képes elérni, ám legtöbbször kudarcot vall, ha valami nagy dologra szánja el magát. Céltudatosan tör előre, ha valamit kigondolt, de csak úgy képes megvalósítani, ha egy már kitaposott utat jár be.
Szeret dolgozni, nem veti meg a fizikai munkát sem. Nem hátrál meg akkor sem, ha kudarcot vall, más munkát keres, újba kezd. Nem nagyon bírja az álmodozókat, ő igazi realista, aki két lábbal áll a földön, problémáit logikusan oldja meg. Olyan emberekkel igyekszik körülvenni magát, akik közül valamivel kitűnhet. Nagyon jól beszéli a különböző „nyelveket”, bárkivel képes megtalálni a közös hangot, akivel csak akarja.
Az érzéki szerető
Ha megtetszik neki valaki, addig küzd – akár erőszakosan is –, amíg nem lesz az övé a kiszemelt nő. Nagyok az elvárásai, ám ő nem sokat tesz bele a kapcsolatba. Nem is akar kezdeményezni, megvárja, míg a „sült galamb” a szájába röpül. A nő engedelmes eszköz a számára, az ő vágyai másodlagosak.
Igen érzéki szerető, a szexben nem ismer tabukat. Mindent meg akar kapni. Általában csinos, nála fiatalabb nőket választ, akikkel nem kell nagyon komoly kapcsolatba bonyolódni, viszont jók az ágyban, megadnak neki mindent, cserébe egy kis szédítő romantikáért, és fergeteges szexuális élményért. Sokszor kissé túlértékeli önmagát, úgy véli, a nőknek hálásnak kell lenniük azért, hogy vele lehetnek. ha valakinek sikerül felkeltenie annyira az érdeklődését, hogy hosszabb távon vele maradjon, akkor a Bak férfi gyengéd szerelmes, igazi társ lehet.
Kiváló apa és jó férj
Ha megházasodik, elvárja, hogy a felesége minden női szerepben tökéletes legyen: jó anya, kiváló háziasszony, érzéki, lehengerlő szerető, és emellett megértő társ is egyben. Jó férj és nagyszerű apa lehet belőle, aki odavan a gyerekeiért. Sokszor ez idősebb korban vár rá, hiszen a fiatal Bak képes az egész fiatalságát „vadászattal” tölteni, halmozni az élvezeteket, és csak később jön rá, milyen jó dolog családot alapítani.
Ligeti Anna
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.