„Eddig azt hittem, erős vagyok”

Honnan tudhatja az ember, hogy ki fogja bírni a szakítást? Hogy nem rogy össze a hatalmas lelki teher alatt? Hogy nem fordul feje tetejére az eddig olyan kiszámítható világ? Piri története.

„Férfiak között nőttem fel. Van két bátyám, az édesanyám pedig születésem után nem sokkal meghalt. Apu nevelt bennünket. Egész életemben hálás leszek neki, amiért megtanított élni. Én voltam mindig a féltett nő a családban. A bátyáim is úgy vigyáztak rám, hogy soha semmi baj nem érhetett. Az összes fiú, aki a közelembe jött, egy-két monoklival végezte. Aki pedig ezt megúszta, komoly „vizsgáztatáson” esett át mind apu, mind a bátyáim részéről. Kevesen feleltek meg a követelményeiknek, és én már kezdtem ezt az egészet kissé terhesnek érezni. Szerettem volna magam dönteni a sorsomról, és ezt meg is mondtam a fiúknak is, apunak is. Kicsit kiakadtak, de elfogadták a döntésemet, amikor közöltem, hogy a fővárosba költözöm, és megpróbálok egyedül boldogulni. Összepakoltam, és egy jó kis albérletbe költöztem. Egyetemre jártam, buliztam a barátaimmal, és egyre távolibbnak tűnt a kis falu, ahol apu és a bátyáim a helyi mezőgazdaságban dolgoztak. Úgy éreztem, már soha többé nem megyek haza, olyan érzéseim voltak, amelyeket most, utólag már szégyellek.

Megismerkedtem Lórival. Ő is oda járt az egyetemre, csodás pasi volt. Egymásba szerettünk, és hamarosan össze is költöztünk Lóri lakásában. Jól szituált családból származott, nem jelentett gondot számukra egy budapesti lakás. Nagyon jók voltunk együtt, izzott köztünk a levegő, és én egyre kevesebbet gondoltam az otthoniakra. Szégyen, nem szégyen, már telefonon is alig tartottam velük a kapcsolatot. Annyi minden várt rám, amit fel kellett fedeznem, olyan erősnek éreztem magam minden szempontból, hogy nem éreztem azt, hogy kellenek nekem. Annyira szánalmas voltam!

Csodálatosan teltek a napjaink. Egyetemre jártunk, dolgoztunk, és imádtuk egymást. De sajnos ez az idill nem tartott sokáig. Lóri egyik csoporttársa, Emma igen jó barátunk volt, sokat jártunk együtt bulizni, még aludt is nálunk. Soha nem gyanakodtam semmire, hiszen Lóri csak engem szeretett… vagy nem! Egy közös bulizás utáni fáradt reggelen kitántorogtam a konyhába kávét főzni. Furcsa zajt hallottam a fürdőszobából. Azt hittem, hogy Lóri rosszul van, így kopogás nélkül rontottam be az ajtón. Azt a látványt senkinek sem kívánom. Olyan szexet még életemben nem pipáltam, ami ott fogadott. A fürdőkádban nyalták-falták egymást Emmával. És olyan szerelem volt köztük, amilyen köztünk, Lórival soha. Abban a pillanatban összeomlottam, és tudatosult bennem, hogy azonnal össze kell pakolnom, egy percig sem maradhatok itt tovább. Borzalmas volt. Mindenem remegett. Kikászálódtak a fürdőszobából, és Lóri, ájtatos arccal valami bocsánatkérés-félét próbált kinyögni. Nem is hallottam, valahogy csak szófoszlányok értek el hozzám. Emma egy szót sem szólt. Nyilvánvaló volt számomra, hogy szerelmesek. Nem tudtam felfogni, hogy Lóri miért hazudott. Miért nem mondta el nekem, hogy már nem szeret? Azt hiszem, azt jobban el tudtam volna fogadni, ha elém áll, és megmondja. Emma szép lány, kedves is, és teljesen megértem, ha egy férfi belészeret. De én most mit csináljak? Az egyetemből még egy szemeszter hátra van, a családomat szinte kiiktattam a képből, hogy Lórival lehessek, minden híd égett a hátam mögött. Egyedül voltam, mint az ujjam. Fel kéne hívni aput, és sírva kérni, hogy bocsásson meg! Eddig azt hittem, hogy erős vagyok. De ez a szituáció rádöbbentett, hogy én még mindig az a kicsi Piri vagyok, akit a bátyjai mentettek meg az oviban és a suliban, ha bajba került. Rádöbbentem, hogy semmilyen problémával nem kellett igazán megküzdenem, annyira óvtak és szerettek otthon. Az ember mindig csak utólag okos. Átmenetileg odaköltöztem egy egyetemi barátnőmhöz, és vettem egy vonatjegyet. Haza. Annyira furcsa lesz… Hazamegyek.

Hogy mit vontam le tanulságként az egészből? Gyermekkoromban nem tanultam meg küzdeni, mert ott volt körülöttem az életem legfontosabb három férfija, akik helyettem oldották meg a gondjaimat. Ennek az lett a következménye, hogy alkalmatlan voltam az életre. Meg kell tanulnom megoldani a saját problémáimat, de úgy, hogy a családomat soha többé nem zárom ki. Remélem, megbocsátanak, és segítenek rálépni a megfelelő útra. Az egyetemet be fogom fejezni, és orvos leszek. Segíteni fogok másoknak, mert ez az egyetlen olyan megoldás számomra, ami segít feldolgozni a saját kis tragédiáimat.