Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a női teljesítményt – különösen a mentális fókuszt és reakcióidőt – elsősorban a menstruációs ciklus hullámzásai irányítják. Egy friss kutatás azonban árnyalja a képet. Valóban vannak finom különbségek a ciklus egyes szakaszai között, de ezek eltörpülnek egy sokkal erősebb tényező mellett. Ez pedig nem más, mint a rendszeres fizikai aktivitás. Egy friss, a Sports Medicine – Open folyóiratban megjelent kutatás szerint a kognitív tesztek eredményei javulnak az ovuláció időszakában, azonban a rendszeres fizikai aktivitás ennél is erőteljesebb hatást gyakorol a teljesítményre.
A vizsgálatok szerint az ovuláció idején valóban kimutatható egyfajta „csúcsforma”. Ilyenkor a reakcióidő gyorsabb, és kevesebb hibát követünk el bizonyos kognitív feladatok során. Ez azonban inkább finomhangolás, mint látványos ugrás. A ciklus különböző fázisai között mérhető eltérések léteznek, de nem radikálisak, és ami még fontosabb, nem ezek határozzák meg alapvetően a teljesítményt.
A vizsgálat célja az volt, hogy feltárja a menstruációs ciklus hatását a kognitív folyamatokra. A résztvevők 18 és 40 év közötti nők voltak, akiknél a ciklus hossza 21–35 nap között mozgott, nem tapasztaltak rendszeres, menstruáción kívüli vérzést, legalább három hónapja követték a ciklusukat, és nem szedtek hormonális fogamzásgátlót. Aktívnak azokat tekintették, akik hetente legalább kétszer mozogtak, vagy amatőr szinten versenyeztek. Inaktívnak számítottak azok, akik nem végeztek rendszeres testmozgást. A versenyzés definíciója a klubszintű sporttevékenység volt, míg a nemzeti vagy nemzetközi szinten versenyzőket élsportolóknak minősítették.
A kutatás egyik legerősebb üzenete, hogy az aktív életmód messze nagyobb hatással van az agyi teljesítményre, mint a hormonális ciklus. Azok a résztvevők, akik rendszeresen sportoltak, minden vizsgált feladatban jobban teljesítettek, függetlenül attól, hogy éppen a ciklusuk melyik szakaszában jártak. A különbség nem elhanyagolható. Az inaktív nők reakcióideje átlagosan mintegy 70 milliszekundummal volt lassúbb. Ez elsőre apróságnak tűnhet, de gyors döntési helyzetekben – például sportban vagy akár vezetés közben – már jelentős eltérést jelenthet.
A kezdeti laborlátogatás során a résztvevők vizeletalapú ovulációs tesztkészleteket kaptak, valamint hozzáférést egy online kognitív tesztcsomaghoz, amely 10–15 perc alatt volt kitölthető. A feladatok között szerepelt:
A teszteket négy időpontban kellett elvégezni: a menstruáció első napján, a vérzés befejezése után két nappal, az ovuláció napján, valamint az ovulációt követő hetedik napon. Az ovulációs tesztek segítettek a ciklusfázisok pontos meghatározásában.
Az elemzésbe 54 nő adatait vonták be, átlagéletkoruk 28 ± 6 év volt. Az átlagos testtömegindex 23,6 ± 4,4, míg a ciklushossz 29 ± 2 nap volt. A résztvevők közül 20-an végeztek rekreációs sporttevékenységet.
Csak az élsportolók esetében volt egyértelműen kimutatható, hogy az ovuláció során gyorsabb reakciókat produkáltak más fázisokhoz képest.
A jó hír, hogy nem kell profi atlétának lenni ahhoz, hogy érezhető legyen a hatás. Már mérsékelt intenzitású, rövidebb mozgás is számít. Egy tempós séta vagy egy rövid biciklizés is képes javítani a hangulatot és a mentális teljesítményt. Más kutatások is megerősítik, hogy a fizikai aktivitás nemcsak hosszú távon védi az agyat, hanem rövid távon is „felturbózza” a működését: javul a figyelem, gyorsabbá válik az információfeldolgozás, sőt a hatás akár órákig is fennmaradhat.
Ez a kombináció adja azt a „mentális löketet”, amelyet sokan már egy rövid edzés után is megtapasztalnak.
A menstruációval összefüggő tünetek sok nő életminőségét érezhetően befolyásolják, a fájdalomtól kezdve a hangulati ingadozásokig. Egy 2025 áprilisában publikált klinikai vizsgálat szerint egy természetes ösztrogén tartalmú fogamzásgátló készítmény képes hatékonyan enyhíteni ezeket a panaszokat. A kutatásban résztvevőket két csoportra osztották: „kezdőkre”, akik korábban nem használtak hormonális fogamzásgátlást, valamint „váltókra”, akik egy másik készítményről tértek át az új formulára. Az eredmények azt mutatták, hogy a kezdő használóknál jelentősen csökkent a menstruációs fájdalom, a vízvisszatartás és a negatív hangulati tünetek intenzitása. A váltók esetében a korábban tapasztalt javulás stabil maradt, tehát nem történt visszaesés.
Emellett több, mindennapi életminőséget befolyásoló tünet – például görcsök, fejfájás, deréktáji fájdalom, fáradtság, ödéma, emlőérzékenység, szorongás és ingerlékenység – súlyossága legalább 40%-kal mérséklődött. A kutatók szerint ez azt jelzi, hogy a korszerű hormonális készítmények nemcsak a ciklus szabályozásában, hanem a kapcsolódó panaszok jelentős enyhítésében is szerepet játszhatnak.
A vizsgálat vezetője, Mitchell Creinin, a University of California Davis Health professzora kiemelte: még azoknál a nőknél is, akik más készítményről váltottak, egyértelműen kimutatható volt a további javulás, ami a módszer kedvező hatását erősíti.

Érdekes módon a kutatás egy másik fontos kérdést is felvet: vajon mennyire befolyásolja a ciklus ténylegesen a teljesítményt – és mennyire csak az ahogyan ezt megéljük? Bár sok nő számol be koncentrációs nehézségekről bizonyos időszakokban, az objektív mérések gyakran nem mutatnak jelentős romlást. Ez arra utal, hogy a szubjektív élmény és a valós teljesítmény nem mindig esik egybe.
A legfontosabb tanulság, hogy ha a célod a jobb mentális teljesítmény, nem érdemes kizárólag a ciklusodhoz igazítani a napi aktivitásodat. A rendszeres mozgás sokkal megbízhatóbb és erősebb eszköz. Más szóval, a tested ciklusban működik, de az agyad teljesítményét inkább az határozza meg, mennyire vagy aktív a mindennapokban.
Kovács-Hain Zsuzsa
Forrás:
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.