Bármit megtettem volna érte…

Férfira vágytam. Igazi, odaadó férfira. Nem volt más célom, csak, hogy végre egyszer ne törje össze senki a szívemet. Annyira vágytam arra, hogy ne egy romboló, hanem egy teremtő erő vegyen körül, hogy ezért bármit megtettem volna. Egy olyan férfira vágytam, aki engem maga elé helyez, nem tipor el, hanem felemel, támogat és képes érzelmet is adni. Flóra történetét Ligeti Anna jegyezte le.

Szerettem volna, ha körülölel ez az érzelmi biztonság. Úgy akartam élni, hogy ne azon kelljen aggódnom, mi lesz majd holnap. Mindent megtettem érte, és helyette. Elszúrtam, és sokáig éltem együtt egy olyan férfival, aki belekényelmesedett abba, amit adtam neki.

Eleinte minden jól ment köztünk. Nem volt semmi gond, alig vitatkoztunk, szerettük egymást. Az első nagyobb veszekedésünk a baráti köröm miatt volt. Neki nem tetszettek a haverjaim, és szerette volna, ha feladom a velük való kapcsolatom. Mondanom sem kell, hogy akkor a tökéletes férfit láttam benne, gyermekeim apját, így úgy döntöttem, hogy megszakítom a barátaimmal a kapcsolatot, és csak rá koncentrálok a jövőben. Nem vettem észre, hogy mi a cél. És nem voltam elég bátor azt mondani, hogy nem! Azt sem vettem észre, hogy folyton rossz véleménnyel van arról, hogy elő akarnak léptetni a munkahelyemen. Mindig azt mondogatta, hogy így majd még kevesebbet lehetünk együtt. A végén az előléptetéseket sem fogadtam el, maradtam a helyemen.

Hihetetlen, hogy ezekbe csak a szakításunk után gondoltam bele. Az életterem egyre csökkent és csökkent, én pedig boldogan vetettem bele magam a kikényszerített mosollyal teli társas magányba. Olyannyira el voltam varázsolva, hogy én akartam megoldani minden problémáját. Képtelen voltam elviselni azt, ha valamitől szenvedett. Legyen az munkahelyi zűr vagy anyagi természetű probléma, mindenről tudni akartam, és egyből túl is akartam lenni rajta. Észre sem vettem, hogy ezzel a férfiasságát sértem. Eleinte nem is értettem, mi a gondja ezzel, hiszen én csak jót akartam. Ő meg hamar el tudta hinni, hogy nem is képes megoldani a maga gondjait. Elkényelmesedett, és egy idő után elvárta, hogy cselekedjek helyette. Talán ezzel még nem is lett volna akkora bajom, hiszen a tettek embere vagyok, ám vele nem tettem jót, és magammal sem. Egyszerűen minden az én feladatom volt már a végén. Még sms-t is helyette fogalmaztam a főnökének, ha arra volt szükség.

Akkor kezdtem gyanakodni, hogy nem vagyok jó ember mellett, amikor szóba került köztünk a közös jövő kérdése. Kiderült, hogy a kezdeti nagy lelkesedés ellenére nem nagyon hisz a monogámiában, a házasságban, és gyereket sem akar. Ez alapvető probléma volt számomra, hiszen nekem igazán csak ez a három dolog határoz meg egy érzelmileg érett kapcsolatot. De érte még erre is hajlandó lettem volna. Arra is, hogy ne szüljek gyereket. Mindaddig áltattam magam, hogy ez az igazi, amíg azt nem vettem észre, hogy már a személyiségemmel van problémája. Folyton vitáztunk. Olyan apróságokon, amiknek semmi jelentőségük nem volt. A fontos dolgokról azonban alig-alig tudtunk beszélni. Ő azt várta volna el tőlem, hogy mindenben azonos véleményen legyek, mint ő. Elkezdtem utálni saját magam. Azt a nőt, akivé váltam. A megalkuvót, a jövőképét vesztett beletörődőt, a kirakatbabát, azt, aki nem szólal fel a saját érdekében, és magában tartja a véleményét, ahogy a sérelmeit is.

Majdnem elvesztettem önmagam azért, mert bármit megtettem volna érte. Egyetlen férfiért, aki semmit nem adott nekem magából a kötelezőn kívül. Négy évet adtam neki az életemből, és három évig tartott kiheverni ezt. Soha többé nem adom fel önmagam, ez jó tanulság volt ebből az egészből. A szerelem nem lehet ennyire vak és szerencsétlen.

Ligeti Anna