Az érintés hiánya...

Az érintés az egyik legfontosabb megnyilvánulás, amit ember tehet egy másik ember felé. Mindenkinek szüksége van rá, mint egy falat kenyérre (ahogy mondani szokták). Az érintés még az egészségünkhöz is hozzájárul, fontos, hogy érezzük egymást, és akkor máris minden rendben.

Ma a legnépszerűbb közösségi oldalon böngészgetve egy nyílt levélbe futottam. Egy 32 éves fiatalember ecsetelgette, hogy miért nincs barátnője, illetve azt, hogy miért nem lesz soha. Hét pontban foglalta össze, hogy miért nem tud választani a mai nők közül. Szerinte a facér nők többsége pénzéhes, anyagias, csak azért kell neki egy férfi, hogy finanszírozza a divathóbortjait, a ruhákat, a sminkcuccokat, a műkörmöt, a műmellet, a műszájat, a táskákat, a mindent. Cserébe nem adnak semmit, csak néha egy kis szexet, de azt kérés nélkül is. Borzalmas volt olvasni is, hogy egy életerős fiatal férfi ilyen véleménnyel van a szűkebb és tágabb környezetében élő nőkről.

Keserű sorok voltak, és valahol sajnos nagyon igazak.

De vajon hogy jutottunk ide? Miért lehet az, hogy valaki úgy érzi, hogy ez a világ nem ad neki egyetlenegy olyan nőt sem, aki mosolygós, kedves, szereti őt és esetleg gyereket is akar majd. Akinek nem az számít, hogy milyen a verda, milyen a tárca, hanem az együtt töltött idő a fontos.

Olvasás közben morfondíroztam ezeken, és rájöttem, hogy mi magunk tettük magunkat ilyenné. Egy vastag réteg mögül szemlélődünk, szinte már teljesen érdektelenül. A fogyasztás az, ami egy kicsit felvillanyoz, ez az, amiért hajlandóak vagyunk megmozdulni, és esetleg elhagyni a komfortzónánkat.

A levél persze arról nem szólt, hogy a férfiak is ilyenek. Máshogy, de ilyenek. A nők azt hiszik, hogy a férfiaknak ez tetszik, ezért ilyenek. És kész is az ördögi kör, vagy a 22-es csapdája. Nem mutatunk érzelmeket, nem érintkezünk „feleslegesen”, csak, ha szexelni kell. Kevés olyan férfi van, aki le merné írni azt, hogy soha nem lesz barátnőm, feleségem, ha ilyenek a nők. Inkább egyedül maradok. Sokan inkább belenyugszanak, választanak egy királylányt, és elfogadják, hogy ilyen az élet. Ezeknek a férfiaknak nem jó egyedül, nem akarnak egyedül élni. Ugyanígy a nőknél is lehet ilyen. Belenyugszanak egy esetleg agresszív kapcsolatba, vagy egy olyanba, ahol elnyomja őket a férfi. Csak azért, hogy ne legyenek egyedül.

Az érintés hiánya. Ez vezet idáig. A teljes ingermentesség. Az intimitás hiánya. Fogyasztói társadalom, mindenféle sallang nélkül.

Holott a levélíró, 32 éves fiatalember is csak arra vágyik, amire mindenki (a vastag réteg alatt): érintésre, kedvességre, intim pillanatokra. A szerelemre, a kedves bőrének érintésére. Arra, hogy még a szívverését is érezhesse, olyan közel vannak egymáshoz. Ez az élet értelme. Csecsemő korunktól vágyunk az érintésre. A kisbaba sírással jelzi, ha valamire szüksége van. Legtöbbször az édesanyja érintésére van szüksége. Ugyanígy az óvodás is megérinti a társát, élete első szerelmét. Mi mondjuk neki először, hogy ne tegye. Nem igaz?

Ezek a kapcsolatok, azaz ezeknek az érzéseknek, érintéseknek a hiánya vezet később a felnőttkori társas kapcsolataink kudarcaihoz. Remélem, egyszer rájövünk, hogy az érzelmek és az érintés az, ami éltet, ami meghatározza a lelki jóllétünket. Olyan, akár a víz vagy a levegő, nem tudunk meglenni nélküle.

Hagyd, hogy a gyermeked (leendő gyermeked) érintéssel szerezze meg magának azokat az élményeket, amelyekhez hozzá kell jutnia, mert ha nem így tesz, későbbi életét is meghatározza majd ez a pótolhatatlan hiány.

És te is érintsd meg a szerelmed, a barátaid annyiszor, ahányszor csak teheted, mert ez teszi jobbá az életed.   

Túl sokat beszélünk a semmiről, agyalunk, analizálunk, vádaskodunk, és gyanúsítgatunk, miközben semmi másra nem vágyunk, mint egy segítő, erőt adó érintésre, ölelésre, hogy egy másik ember a karjaiba zárjon.  A szavakkal csak csend-hézagokat töltünk ki, és az időt húzzuk, az érintés azonban felold, felszabadít, és felmelegíti a szívet. Olyan természetes kellene, hogy legyen az érintés és a simogatás, mint ahogyan a levegőt vesszük.

Gyermekeinket a huszonegyedik század high tech, steril, érintésmentes világára szocializáljuk. De nem szocializáljuk érintésre, simogatásra, empátiára, érzelmeik világos kinyilatkoztatására. Az újszülött sírására érintéssel és beszéddel reagálunk. Már az anyaméhben megsimogatod a hasad, amelyben ő növekszik, megérinted, a hasfal és a méh rétegein át is reagál, simogató kezeiddel még aprócska testrészeit is érzed. A magzatvíz közvetíti az anya szívverését, a járás által kiváltott ringatás, és az anya légzése is kellemesen érinti a magzat bőrét. A koraszülötteket is „ciróka terápiával” ösztönzik az életre, így erősödnek testben, lélekben. Az anya érintésének gyakorisága a szeretet egyik fontos kifejezőeszköze. A simogató, érintő ringatásnak számtalan pozitív hatása van, a baba keringése fokozódik, szívének teljesítménye nő, szilárdul az anyával való kötődés. Gyerekkori élményeink nagyban befolyásolják társas kapcsolatainkat, és meghatározzák, hogyan viselkedünk későbbi párkapcsolatainkban, mély hatással van kötődéseinkre.

Az anya biztonságot nyújtó közelségéhez hasonlóan a társunk is biztonságot, védelmet nyújt, legalábbis ideális esetben ezt keressük. Ő az, aki érzelmi komfortérzetet nyújt, és akinek a hiánya elbizonytalanít. A korai érintésnek az anya gyermek kapcsolatban rendkívüli jelentősége van, így leszünk sivár lelkű szeretetéhes szorongók, vagy egészséges lelkű, biztonságos kötődésre alkalmas felnőttek.  A gyógyító ember kezel. A gyógyítás, kezelés, érintés egymásba fonódó, egymástól el nem választható fogalmak. Az érintéssel áldást adunk, és kapunk.  A nyugati társadalmakban egyre ritkábban tapasztalni testi kontaktust, például kézfogást, még az ismerősök sem ölelik meg egymást, és visszarettennek, ha valaki véletlenül hozzájuk ér. Történik mindez úgy, hogy a szex teljesen elveszítette tabu jellegét, és mindenhonnan erotikus üzenetek tömkelege záporozik. Milyen nagyfokú a mai ember sóvár vágyakozása a közelség és a testi érintés után! Öleléspartikon szerezzük meg az endorfin-betevőt, és a pillanatnyi érzelembiztonságot.

Napjainkban valóban újra kell tanulnunk az érintést? Kurzusok, tréningek, előadássorozatok nyílnak e legősibb, és legösztönösebb szeretetnyelv fontosságáról. Érintést, simogatást, testi kontaktust hosszú ideje nélkülöző emberek jelentkeznek az érintéskurzusra, mert azt gondolják, bennük van a hiba, hiszen elfelejtették, hogyan kell megérinteni egy másik emberi lényt. Miért tendál mégis érzelmi mélypont felé az emberiség, annyira, hogy földrajzilag szoros közelségben élő emberek elfelejtik megérinteni egymást? Mindenféle megmagyarázhatatlan hiányérzettel, lelki éhséggel küszködünk, amelyet mi magunk sem értünk, holott csupán sóvár vágy él bennünk a rendszeres, szeretetteljes testi kontaktusra, amely nem szexuális együttlétre utal, hanem arra, hogy végre valaki a karjaiba zárjon.  A magyar nyelv csodásan árnyalt, az ölelést számos szinonima jelöli, átkarol, magához, szorít, karjaiba zár, szívére ölel. Az érzelmeket közvetítő kifejezések esetében a szív legtöbbször jelen van. Ha valaki a szívéhez szorít, a fájdalmad is enyhül. A gyermek is lecsitul, a zokogása hüppögéssé szelídül, végül teljesen abbamarad. Még mindig ugyanerre a lelki vigaszra vágyunk, hogy csökkenjen a félelemérzetünk, hogy kevésbé lássuk sötéten világunkat.

Az érintés azt jelenti, közünk van egymáshoz. Sóvár vágy él bennünk, néha csak úgy egymásnak ütközünk, és lélek nélkül a testünket helyezzük használatba, csak hogy érezzünk valamit.

Önmagától értetődő, ősi stressz oldó módszer az érintés, a simogatás, és az emberi érintés szükséglete fontosabb a szex és a táplálék iránti igényünknél. Valahol mégis elveszítettük az érintésre vonatkozó ősi emlékeinket, érintés-tréningeken próbáljuk felfrissíteni az ismereteinket, mintha ez a legszimplább és legösztönösebb non-verbális kifejezésmód tananyag lenne, és időnként továbbképzést írnának elő odafentről. Szeret, de nem érzem. Nem mutatja ki. Illetve kimutatja, kinyilatkoztatja, minőségi idővel, ajándékokkal, elismerő szavakkal, szívességek megtételével, de nem testi érintéssel. Nem képes kiteljesedni az, akinek életéből hiányzik a szeretetnek ez az ösztönös és alapvető gyakorlati kifejezésmódja. Egy szeretetkapcsolatban soha nem felejtődhet el az ölelés, a csók, a simogatás fontossága.

Az érintés azt jelenti, közünk van egymáshoz. Sóvár vágy él bennünk, néha csak úgy egymásnak ütközünk, és lélek nélkül a testünket helyezzük használatba, csak hogy érezzünk valamit. De az nem érintés. Az csak ütközés, lelkek karambolja.