intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Az első szakítás

Az első szakítás

A szakítás minden életkorban nagyon nehéz, de talán az első a legfájóbb, hiszen ekkor találkozunk az érzéssel először. Dr. Süli Ágota  pszichiáter szakorvossal és pszichoterapeutával arról beszélgettünk, hogyan segíthet egy barát a nehéz időszakban.

Az első szakítás

Valóban az első szakítás a legfájóbb?

Hadd kezdjem azzal, hogy mennyire aktuális most az én életemben is ez a téma, hiszen a lányom barátnője, nemrég szakított élete első szerelmével, és testközelből tapasztalom, mennyire szerteágazó a probléma. A szakítás egy kudarcélmény, amit egy gyászfolyamaton keresztül élünk meg. Minden életkorban rettentően nehéz, de minden korban másért az.

Az első szakítás

Az első szerelem elmúlásakor szinte összeomlik a világ az elhagyott számára. A fiatalokra amúgy is jellemző az önbizalomhiány, és ez a szakítás után még hatványozottabban jelenik meg. A nagybetűs életnek nekiindulva annyi bizonytalanság van a fiatalokban, hogy egy ilyen csapás megkérdőjelezi az élet minden területét a számukra. A nagylányom barátnője még azon is elgondolkodott, hogy az orvosi hivatás vajon jó választás-e a számára. Hirtelen az élet minden területe olyan ijesztő és bizonytalan lesz, talajvesztetté válik a fiatal. Ezer kérdés jön elő a fájdalomban: Mennyit érek mint nő? Mennyit érek mint ember? Mit rontottam el? Hogyan tovább? Széthullik az addig értékesnek vélt külső és belső énkép is. A kérdésekre rengeteg válasz is van az elszenvedő fejében, de az szinte mind, kivétel nélkül negatív az önértékelésére nézve. A szakításban a fájdalom és a harag keveredik az önváddal és a vádaskodással. Rettentően fontos, hogy legyen a fájdalomban egy barát, aki megért, aki empátiával fordul felém, akinek ki merek tárulkozni.

Az első szakítás

A fiatalok az életük jelentős részét egy virtuális térben élik, virtuális ismerősökkel körbevéve. Hogyan hat a fájdalomra a virtuális segítség?

Segíthet, ha kiírja magából, és ezt akár meg is osztja különböző fórumokon. A képzőművészet több ágában is kifejezheti a fájdalmát: van, aki fest vagy rajzol, vagy zenél, verset ír – ez mind-mind segíthet, de a magányt nem oldja. Ilyenkor barátok kellenek, intimitás kell. Egy barátnő, akinek a vállán még sírni is lehet, aki nem kritizál, aki nem él vissza a bizalommal, aki végigkíséri a folyamatban. Ilyenkor beszűkül az én-állapot, szinte semmi más nem létezik az elhagyott számára, csak a harag, az önsajnálat, ez sokszor egy kevésbé jó barátnak terhes lehet, és a türelmetlenség csak ártani tud.

Fontos még a támogató közeg a fiatalkorban azért is, mert ez megerősíti a szenvedőt abban, hogy szerethető, hogy elfogadható, hogy értékes.

Mit tehet a barát?

Hallgat, figyel, empatikus. Megnyugtató támogató oszlopként áll mellette. Itt nincs helye a kritikának. A krízisben lévő ember helyzetét a kritika tovább rontja. Amint már említettem, türelem kell, és sok-sok együtt töltött idő.

Jól jöhet egy ellenkező nemű barát is, a lányok esetében egy fiú, aki a nőiességében megerősíti a gyászolót, minden jó szó segíthet ebben az állapotban. Egy igaz barát tudni fogja, hogy mire van szükség ilyenkor. Lehet a folyamat olyan súlyos, hogy szaksegítségre van szükség, ezt is észre kell venni a baráti társaságnak. Amikor súlyos alvászavarok lépnek fel, gyors és tartós fogyás, vagy több hónapig elhúzódó mély gyász jelenik meg, akkor sokat segíthet a terápia. Ahogy az elején említettem, minden életkorban más miatt nehéz a szakítás. A kamasz- és fiatalkorra általában jellemző, hogy a hatalmas kiüresedést, egy új szerelem gyorsan elmulaszthatja és a fiatalos lendület újra feltölti az életet energiával, reménnyel és bizalommal.

Haris Éva


Mit szeretnek a férfiak a szexben? (18+)
Mit szeretnek a férfiak a szexben? (18+)
Endometriózis és fájdalommentes szexuális élet
Endometriózis és fájdalommentes szexuális élet
Megcsalt a szerelmem, én tehetek róla?
Megcsalt a szerelmem, én tehetek róla?
Nők az ágyban – te milyen típus vagy?
Nők az ágyban – te milyen típus vagy?
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.