Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
Amikor egy pár életében nem jön a várva várt kisbaba, bizony sokan feladják a harcot a meddőséggel való küzdelemben. A legtöbb esetben meg lehet találni azt a személyre szabott megoldást, ami az álom beteljesüléséhez vezet. Lássuk, mit tehetünk mi magunk azért, hogy a gyermekvállalás sikeres lehessen.
A meddőség, vagyis infertilitás azt jelenti, hogy egy pár egy év rendszeres, védekezés nélküli együttlét után sem jut el a gyermekáldásig. Ha a nő 35 év feletti, akkor már 6 hónap sikertelen próbálkozás után érdemes orvoshoz fordulni. A meddőség a nőket és a férfiakat egyaránt érintheti. Az esetek körülbelül 30-40%-ában a nőknél, 30-40%-ában a férfiaknál kell keresni a probléma okát. 20-30%-ban azonban mindkét félnél fennállhat valamilyen termékenységi zavar, sőt olyan is előfordul, hogy az okok ismeretlenek.
Fontos hangsúlyozni, hogy minden esetben érdemes orvoshoz fordulni, hiszen a meddőség nagyon sok esetben jól kezelhető.
Ha egy nő nem esik teherbe, az orvos különböző vizsgálatokat végezhet, amellyel alátámasztható a meddőség gyanúja.
Bár a meddőség problémája sok esetben összetett és egyéni kezelést igényel, vannak olyan életmódbeli változtatások, amelyek jelentősen növelhetik a sikeres fogantatás esélyét.
Túlsúly és alultápláltság esetén is felborulhat a szervezet hormonális egyensúlya, ami zavarokat okozhat az ovulációban. Emiatt nagyon lényeges az egészséges testsúly és testtömegindex elérése és megtartása.
A mérsékelt, rendszeres fizikai aktivitás segíthet fenntartani az optimális testsúlyt és hormonális egyensúlyt. Már napi 30 perc közepes intenzitású testmozgással nagyot léphetsz előre. Próbáld ki a jógát, kocogj, sétálj, vagy menj el az uszodába sportolni. A lelkednek és a testednek is nagyon jót tehet a tánc, ami sok plusz motivációt is ad.
A relaxációs technikák, mint például a meditáció, különböző légzőgyakorlatok csökkenthetik a stresszt, ami kedvezően hathat a termékenységre.
A túlzott alkohol- és koffeinfogyasztás, valamint a dohányzás súlyos következményekkel járhat az egészségedre nézve.
Szentelj elegendő időt a minőségi alvásnak, lefekvés előtt egy órával már mellőzd a képernyőhasználatot.
Ha egy pár több mint egy éve sikertelenül próbálkozik a gyermekáldással, érdemes orvoshoz fordulni. A modern orvostudomány számos lehetőséget kínál, beleértve a hormonkezeléseket, az inszeminációt és a lombikprogramokat.
Ha egy pár meddőségi problémával küzd, fontos, hogy orvoshoz forduljanak, mivel sok esetben kezelhető problémáról van szó.
Az antioxidánsokban, vitaminokban és ásványi anyagokban szegény táplálkozás kedvezőtlenül befolyásolhatja a reproduktív szervek egészségét. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a kiegyensúlyozott, vegyes étrend mellett kellő figyelmet fordíts a megfelelő vitamin- és ásványi anyag bevitelére. Természetesen sok mindent be lehet vinni az egészséges táplálkozással, ám a fogantatásra való felkészülés növeli a mikrotápanyag igényt, így szükségessé válhat különböző étrend-kiegészítők alkalmazása.
Az Ovosicare® egy olyan étrend-kiegészítő, melynek bizonyos összetevői – cink, B6-vitamin, B12-vitamin, folsav, D-vitamin - a fentebb részletezett módon elősegítik a női termékenység javítását. Az Ovosicare® szabadalmaztatott, speciális 3,6:1 arányban tartalmaz mio-inozitolt és d-kiro-inozitolt. Az inozitolok minden sejtünk sejthártyájában megtalálhatóak. Olyan molekulák előanyagai, amik számos élettani folyamat szabályozásában működnek közre. Az ajánlott adag naponta 2 kapszula, lehetőség szerint lefekvés előtt alkalmazva.
Az Ovosicare megvásárolható a gyógyszertárakban és webshopokban is elérhető. https://hu.forhercare.com/hu/product/O46uYuYpSSqnOOE94dGEeQ-product-ovosicare-30x
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot. A készítmény nem szolgál betegség kezelésére, gyógyítására. Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Gyermekek elől elzárva tartandó! *
*Forgalmazó: Richter Gedeon Nyrt., székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21., www.gedeonrichter.com
Ovosicare® étrend-kiegészítő. Mellékhatás / nemkívánatos esemény bejelentése és a biztonságos alkalmazással összefüggő kérdés esetén elérhetőség: +36 1 505 7032; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Document ID: KEDP/DAFPBK, Lezárás dátuma:2025.02.28.
Forrás 1: 432/2012/ EU rendelet
https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/infertility
https://www.mayoclinic.org/diseases-conditions/infertility/symptoms-causes/syc-20354317
https://my.clevelandclinic.org/health/diseases/16083-infertility
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.