intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

„A társkeresőn nem társra, hanem egy csalóra leltem” – Helga története

„A társkeresőn nem társra, hanem egy csalóra leltem” – Helga története

Valójában nemcsak szomorú, hanem végtelenül aljas dolog is, ha valakit lelkileg kihasználnak, esetleg olyan dologra kényszerítenek, amihez semmi kedve, vagy törvénytelen. Helga sok-sok pénzt és némi önbecsülést veszített, mire rájött, hogy a szőke herceg nem az, akinek látszik.

„Épp nagyon betemetett a munka, alig volt időm bármire is, ami nem a szakmámmal kapcsolatos. Az anyukám úgy gondolta, rám férne egy kis pihenés, ezért szobát foglalt egy hajdúszoboszlói szállodában a hétvégére. Mielőtt elindultunk volna, még ránéztem a társkeresőre, ahol már két éve fenn vagyok, de még egyetlen normális kapcsolat sem jött össze innen; mondjuk máshonnan sem. Három és fél éve egyedül vagyok, nincs férfi az életemben.

Szóval felnéztem az oldalra, és megpillantottam, hogy van két üzenetem ugyanattól a férfitól. Az egyik üzenetben arról ömleng, hogy milyen gyönyörűnek talál engem, a másikban pedig magáról mesélt egy „kicsit”. Jelenleg külföldön katona, olyan terepen, ahol csak ritkán férkőzhetnek internethez, de mivel hamarosan letelik a szolgálata, szeretne egy szerető társhoz hazajönni. Olyan embert keres, aki hajlandó lenne szeretni őt. Bevallom, kicsit furának találtam, de ennek ellenére nagyon szimpatikus volt, és jóképű is, ami azért így együtt ritkaságszámba megy a társkeresőkön. Még egy pillanatra fel is gyulladt a fejemben a „Túl szép, hogy igaz legyen!” lámpa, de elhessegettem.

Visszaírtam neki, hogy igazán érdekes, amit csinál, és nyitott vagyok arra, hogy megismerjük egymást, és várom a levelét. Elmentünk anyuval Hajdúszoboszlóra, és végre kicsit kipihentem magam. Amíg ott voltunk,  nem néztem a leveleimet és a társkeresőre sem mentem fel.

Amikor hazaértünk, és felmentem az oldalra, már újabb levél várt a lovagomtól, amiben elmondta, hogy bármilyen furcsa is, ő belém szeretett. Ding-ding! Villogott a fejemben a vészjelző, de mivel már régóta magányos voltam, mindent bevettem. Úgy éreztem, én is szerelmes vagyok, vele akartam lenni.

Hamarosan újabb levél jött, amelyben szuper hírt közölt a szerelmem: nemsokára hazajöhet látogatóba. Egy gond van csupán, hogy az állomáshelyről el kell jutnia a reptérre, jegyet kell vennie. Az állomáshelyről nem olcsó a fuvar, mert sok pénzt kérnek a helyiek, más lehetőség pedig nincs, és sajnos neki semmi félretett pénze nincs a repjegyre sem, így a segítségem kéri. 250 000 Ft-ra lenne szüksége, hogy az utat le tudja bonyolítani. Küldött egy számlaszámot, ahova el tudom utalni a pénzt. Azt mondta, ez a felettese bankszámlája, mert neki nincs, de a parancsnok majd segít megvenni a jegyet és eljutni hozzám. Ő pedig majd visszaadja nekem, mert itthon van pénze, csak ott nem jut hozzá. Boldog voltam. Elküldtem a pénzt. Ezután egy darabig nem jött levél. Írtam neki, hogy mire számíthatok, mikor jön, de az email visszajött, nem lehetett kézbesíteni. Persze semmi köze nem volt a szerelemhez ennek az egésznek. A pénzem kellett neki (vagy ki tudja, kinek). A társkeresőről törlődött a profil, egyszerűen eltűnt az ember, akibe három hónapja szerelmes voltam. A fejemet tudtam volna a falba verni, hogy hogy lehetek ekkora idióta, de sajnos késő volt. A rendőrségre el sem mertem menni, hiszen kiröhögtek volna, és nem tudtak volna semmi után nyomozni. Az ember nem létezett, a közösségi oldalakon megtaláltam ugyan a fotóját, de egy teljesen más ember profilján, családdal, feleséggel.

A csalódás szó nem képes egészen kifejezni azt, amit éreztem hosszú időn át ezzel az egésszel kapcsolatban. Lenyúlta a pénzem, de ennél sokkal rosszabb volt az, hogy rávett valamire úgy, hogy én tényleg szerelmes voltam. Az érzelmeimet, a hiszékenységemet, a sérülékenységemet használta ki, ami a világon az egyik legelvetemültebb dolog. Persze, most már sokkal óvatosabb vagyok mindennel. Töröltem magam a társkeresőről, hiszen még egyszer sem sikerült egyetlen normális pasit kifognom így. Ha akar, a szerelem majd megtalál, de én egy ideig most biztosan nem fogom keresni.”

 

Ligeti Anna


Vannak dolgok, amiket jó megtervezni! – A szex is ilyen!
Vannak dolgok, amiket jó megtervezni! – A szex is ilyen!
Mi a szerelem?
Mi a szerelem?
A férfinek kell vezetnie a nőt...
A férfinek kell vezetnie a nőt...
Te mindent megbeszélsz a pároddal?
Te mindent megbeszélsz a pároddal?
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.