Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
A környezetemben több hosszú kapcsolatot is láttam tönkremenni. Olyan dolgok játszottak közre mint a különböző látásmód a gyermeknevelésben, a különváló jövőbeli célok, a stressz, amit hazavittek a párok és nem tudtak feldolgozni, a munkahelyi feszültség kivetítése. Néhányuknál azonban a szexualitás volt a probléma forrása.
Egy párkapcsolatot több fontos pillér tart egyensúlyban. Az egyik ilyen a szexualitás, ami folyamatosan változik. A kapcsolat elején általában még minden tele van szenvedéllyel, a vágy fűti a férfit és a nőt is, nincs, ami szétválaszthatná ezt az erős testi köteléket. Ahogy múlik az idő, a lelki oldal egyre erősödik a kapcsolatban. A pár tagjai egyre jobban megértik egymást, kiismerik egymás rezdüléseit. Ez az oldal is okozhat ellentéteket, hiszen nem vagyunk egyformák, ez az oldal is okoz válásokat, hiszen minden embernek más a toleranciaküszöbe, mindenki másképp képzeli el az életét hosszú távon. Szerencsés az a kapcsolat, ahol a benne élők egyetértőn tudnak élni, közösek a céljaik, és ezek megvalósulása érdekében együtt képesek tenni.
Más a helyzet akkor, ha valami nem stimmel az ágyban. A szexuális elvárások és szokások különbsége gondot okozhat. Főleg akkor van baj, ha a kapcsolat lelki oldala sem igazán erős. Ha a férfi és a nő mást és mást akar a szexben, az hosszú távon problémát fog okozni. Ha egyiküknek elvárásai vannak a másik felé úgy, hogy az elképzelések nem találkoznak, szintén komoly gond lehet.
„A férjemnek van egy "bizonyos nézése". Nem tudom jobban megfogalmazni – meséli Angéla. Már tizenöt éve együtt vagyunk, valahogy nem igazán izgalmas a szexuális életünk, hogy úgy mondjam. Amikor úgy néz rám, tudom, hogy azt akarja, hogy ágyba bújjunk. Van, amikor nekem nincs kedvem, sokszor már inkább kötelességként, elvárásként tekintek a szexre. Tudom, hogy ez így nem mehet sokáig, mert a férjemmel nem fair, de egyelőre nem igazán tudom, hogy hogyan fogalmazzam meg neki a problémám. Egyszerűen nem bírom, ha kényszert érzek. A szexnek örömforrásnak kéne lennie, de a mi esetünkben egy rutinszerű valami, amihez egyre többször nincs kedvem.”
Angéla problémája sok párkapcsolatban gondot jelent. Természetesen nemcsak a férfiaknak, hanem a nőknek is lehetnek olyan elvárásaik partnerükkel szemben, amit a másik nem szívesen teljesít. Ez ellentéteket szülhet a kapcsolatban, amelyek kivetülhetnek a mindennapi élet más területeire is. Előbb-utóbb pedig megölik a vágyat és a kapcsolat annyira megsínyli, hogy nem tud talpon maradni.
Egy hosszú kapcsolatban a párok általában eljutnak odáig, hogy a szex megszokott keretek közt zajlik. Elkezdődik egy kis előjátékkal, csókolózással, majd folytatódik esetleg egy kis orális kényeztetéssel (egyik fél részéről), majd behatolással fejeződik be, rend szerint ugyanabban a pózban mindig. Ez a monotonitás megöli a spontaneitást, ami egy kapcsolatban fontos lenne.
Ha a szex mindig elvárással, kényszerrel társul, szinte törvényszerű a bukás, hiszen így nem lehet sokáig működni, élni. Az elvárások megölik az intimitást, ami egy kapcsolat lelki pillérét is erősíti.
Egy hosszú kapcsolatban, amelyben már fél szavakból is értik egymást, sokszor eluralkodik a rutin, és nagyon nehéz a problémákra valódi megoldást találni. Fontos, hogy a pár tagjai megtanulják megbeszélni, ha valami nem stimmel, ha valakinek mások az igényei, mint a másik elvárásai. Össze kell hozni ezt a kettőt, hogy működhessen a párkapcsolat.
Tarjáni Rita
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.