Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
A szex egy csodálatos dolog. Boldogsághormonokat szabadít fel, örömöt érzünk tőle, és még fogyaszt is. Sokan sokféleképpen csinálják, mi pedig kíváncsiak voltunk, mit mondanak erről párok.
„A szex központi dolog az életünkben – meséli Gergely. Kicsit ciki, de engem a testem irányított Francihoz, mert egyszerűen ellenállhatatlannak tartottam. Sokan éjszaka szeretnek szexelni – szól bele Franciska, de nekünk mindegy a napszak. Reggel is ugyanolyan jó, sőt, ha délben esünk egymásnak egy ebédszünetben, akkor még édesebb az egész. Gergő nagyon jó az ágyban, minden kívánságom teljesíti, lesi a vágyaim. Természetesen ezzel én is így vagyok, szeretném, ha minden alkalom különleges lenne számára. Nem osztom azt a nézetet, miszerint a férfinak vagy a nőnek ki kellene szolgálnia a másik nemet az ágyban. Mi mindig közösen okozunk örömöt és ez így nagyon jó.”
„Már három éve vagyunk együtt. Eleinte adódtak nehézségeink a szexszel – kezdi Dominika. Nehezen hangolódtunk egymásra, és sok-sok berögződésünk volt mindkettőnknek, amelyeket magunk mögött kellett hagynunk. Főleg nekem voltak önértékelési problémáim – mondja Előd. Nem igazán tudtam elengedni a régen felém irányuló elvárásokat, nem tudtam attól szabadulni, hogy nekem az ágyban teljesítenem kell. Folyamatosan görcsös voltam, ezért Dominikának nem tudtam örömöt szerezni. Mára szerencsére türelemmel és szeretettel ezen túl tudtunk jutni, és minden nagyon jó. Jobb, mint eddig bármikor.”
„Imádjuk reggel csinálni! Képesek vagyunk korábban kelni azért, hogy egy könnyű együttléttel indítsuk a napunkat – mondja Judit. Egyszerűen nem tudjuk már enélkül elképzelni a kapcsolatunkat – mondja Laci. Igaz, nem minden napunkat tudjuk ezzel kezdeni, mert előfordul, hogy Judit éjszakás a kórházban. Ilyenkor nincs szívem reggel korán felkelteni. Közösen megállapítottuk, hogy azok a napok, amikor szexszel tudunk indítani, a legjobb napok a héten. Minden sokkal jobban megy – mondja Judit. Olyankor sokkal türelmesebbek vagyunk másokkal és egymással is.”
„Mi este szeretjük csinálni, de mostanában rájöttünk, hogy milyen jó délután szexelni – mondja Zoli. Olyankor valahogy olyan, mintha valami tiltott dolgot tennénk – nevet Anett. Persze nem tilos, de mégis olyan fura érzés. Soha nem volt problémánk egymással. A kapcsolatunk kezdete óta minden jól ment az ágyban. Most szerepjátékokat próbálgatunk, ami eddig nagyon tetszik mindkettőnknek. Egy új élmény, egy új világ. És ez délután még izgalmasabb, mint éjszaka.”
„Mindkettőnknek volt egy hosszabb kapcsolata, mielőtt egymásra találtunk – kezdi Lívia. Ennek megfelelően egy-egy teli hátizsákkal érkeztünk, ami tele volt próbálkozásokkal, csalódásokkal, elvárásokkal és szorongással is. Kőkeményen megküzdöttünk azért, hogy a szex ne csak egy csupasz rutin legyen, hanem valódi örömforrás – kapcsolódik be Zsolt. Hosszú időn át tartott az az összecsiszolódás, amit minden pár szeretne elérni. Bátran mondhatom, hogy nekünk sikerült. A szexualitás kulcsfontosságú a kapcsolatunkban, mégis megtaláltunk egy nagyon jó egyensúlyt, ami segít a mindennapokat menedzselni. De kellő intimitást is nyújt – fejezi be Lívia.”
Valójában mindegy is, hogy mikor vagy mennyit szexelsz, elvitathatatlan pozitív hatásait érezni fogod. Próbálkozz a szerelmeddel, add át magad az érzésnek.
Ligeti Anna
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.