Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
A menstruáció előtti néhány napban a nők igen nagy hányadából igazi házisárkány lesz. A premenstruációs szindróma tünetei ugyanis nagyban meghatározzák az általános állapotot. Főleg a hangulatváltozások és a fájdalom keserítik meg a nők életét.
Nemcsak a tünetegyüttestől szenvedő nők érzik borzalmasan magukat a menstruációt megelőző 5-10 napban, hanem a környezetük is. A nők ugyanis ilyenkor szinte elviselhetetlen társasággá válnak. Képesek ordítva sírni, belekötni még az élő fába is, agresszívvé vagy épp sebezhetővé válnak. A PMS okaira még mind a mai napig nem derült teljesen fény, de azt tudjuk, hogy a tünetek erőssége függ a hormonoktól – az ösztrogén és a progeszteron szintjétől, de az endorfin alacsony szintje is előidézheti azokat.
A depresszió és a PMS között már bizonyított az összefüggés. Azok a nők ugyanis, akik PMS-ben szenvednek, sokszor válnak depresszióssá, és ez fordítva is igaz. Azok a nők, akik depressziótól szenvednek, nagyobb eséllyel produkálják a PMS tüneteit is.
Nemcsak a depresszió veszélyes tüneteivel nézhet szembe az, aki PMS-sel küzd. Ilyenkor gyakori az agresszió, még olyan nők esetében is, akik amúgy egyáltalán nem mutatnak ilyen viselkedést más napokon. Sokszor a nők ebben a néhány napban minden problémát sokkalta nagyobbnak érzékelnek, mint amekkorák azok valójában, előfordul, hogy a megoldást sem látják egyáltalán.
A PMS hangulatváltozásai nemcsak a nőkre vannak negatív hatással, hanem a velük együtt élőkre is. A párkapcsolatokban ilyenkor nagy türelemre van szükség, a feszültséget sokszor vágni lehet a levegőben, a viták kiélezettek, az idegek pillanatok alatt pattannak el. A nők részéről a menstruációt megelőző néhány napban toleranciáról nemigen beszélhetünk. Saját magukkal és a párjukkal szemben is igen kritikusak, sőt, megmagyarázhatatlan féltékenységet is érezhetnek. Sokaknak az önbecsülése, a nőiségének megélése is a padlóra kerül.
A PMS-nek közel 150 tünete van, amelyek mind külön-külön is kellemetlenek, megkeserítik a mindennapokat, de együtt teljesen megváltoztathatják a szenvedő nő személyiségét is arra a néhány napra. A görcsös fájdalmon túl a szorongás, a depresszió, a düh, a folyamatos feszült idegállapot, az ingerlékenység, a kialvatlanság a legmeghatározóbb problémaforrások.
Bizonyított, hogy a PMS tüneteinek egy része helyes, tudatos életmódváltással jól kezelhető. Mindehhez az a legfontosabb, hogy figyeld a tested, és dekódold a jelzéseit. Ha a tünetek viszonylag enyhék, akkor mozogj rendszeresen, akár napi fél óra sporttal már sikerülhet úrrá lenned a problémán.
A tünetek nagyon kellemetlenek is lehetnek, kezelésükhöz mindenképp szakorvos véleménye szükséges.
Mivel a hangulatingadozásokért a hormonális változások (ösztrogén és progeszteron szintjének csökkenése, alacsony endorfinszint) is okolhatók, logikus, hogy egy hormonokat tartalmazó készítmény segíthet a problémán.
A fogamzásgátló tablettát ilyenkor a nőgyógyász szakorvos úgy választja meg, hogy a lehető leginkább alkalmazkodjon a fennálló élethelyzethez. Sokszor a helyesen megválasztott fogamzásgátló tabletta megoldást jelent a PMS alatt jelentkező hangulati változásokra, a fájdalmakra, a fáradtságra is.
Kovács-Hain Zsuzsa
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos
Képek forrása: 123RF Hungary, Freepik Company
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.