intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Függőség, az egészségtelen párkapcsolat

Függőség, az egészségtelen párkapcsolat

Anita kapcsolatban él már évek óta. Nagyon szereti a párját, sokszor úgy érzi, hogy kötődése már túlzás is. A történetét olvasva rájöttünk, hogy egyre több ilyen esetről hallani, így most veled is megosztjuk Anita levelének részletét.

Függőség, az egészségtelen párkapcsolat 

„Három éve élek a férjemmel, akit nagyon-nagyon szeretek. Előtte is volt már kapcsolatom természetesen, de annak vége lett viszonylag hamar. A probléma ott is velem volt, ha lehet így mondani. Olyan szorosan magam mellett akartam tudni őt, amennyire csak lehet. Kicsit félek, mert most is ugyanazokat a „tüneteket” mutatom.

Már az előző kapcsolatomban is állandóan én voltam az, aki mindenben alávetettem magam a párom akaratának. Képtelen voltam arra, hogy bizonyos helyzetekben elvárjam, hogy ő alkalmazkodjon hozzám, vagy kettőnkhöz. Mindig az volt, amit szeretett volna. Nem tudtam, és őszintén szólva, nem is akartam nemet mondani semmire. Ez most is így van. A házasságkötésünk óta még inkább érzem, hogy mindig én engedek.

A barátnőm szerint ez nem jó, mert megint elkényeztetem ezzel a páromat, és megszokja, hogy neki nem kell hajlania a kompromisszumra.

Kicsit félek, hogy ha valami rosszat teszek, valami olyasmit, ami neki nem tetszik, akkor egyedül maradok. Bármit megtennék, hogy a férjem velem maradjon. Nagyon félek az egyedülléttől, ezért próbálom kerülni a vitákat, semmi olyanért nem szólok, ami bánthatná őt.

 

Úgy érzem, hogy az életem attól jó és szép, hogy ő velem van. Őrlődöm sokat azon, hogy vajon mi lenne, ha nem lenne velem. Mi történne, ha egyedül lennék egyik napról a másikra. Én tökéletesnek látom őt, és attól félek, hogy ő nem fog sokáig annak látni engem. Ki tudja? Talán már most sem lát annak.

Minden pillanatban azt érzem, szükségem van rá. Nem tudok egyedül döntéseket hozni. Attól is félek, hogy ezt egyszer megunja. Fogalmam sincs, hogyan csinálhatnám másképp, de azt tudom, hogy ez így nem teljesen helyes.”

 

Ha valaki függ a kapcsolatban a másik féltől, akkor jellemzően kicsi az önbizalma, ami az idő múlásával még jobban csökken. Saját életét csak akkor érzi teljesnek, ha a partnerével lehet, nélküle értéktelennek érzi magát. Egy párkapcsolatban azonban nem lehet így gondolkodni, mivel ez hosszú távon nagyon egészségtelen, meg is mérgezheti a jó kapcsolatot, az egyetértést.

A kötődés csak bizonyos értelemben, bizonyos mértékig lehet függés. Természetes, ha a felek kissé függnek egymástól, de az fontos, hogy a másik nélkül is teljesnek gondolják és érezzék magukat.

Az azonban nagyon veszélyes, ha az egyik fél olyan erősen függ a másiktól, hogy nem veszi észre, hogy nincs saját élete, csakis a partnerével együtt képes létezni.

Tarjáni Rita


A Napra lehet nézni, de rád nem… - 2. rész
A Napra lehet nézni, de rád nem… - 2. rész
Nincs kedved a szexhez?
Nincs kedved a szexhez?
Amikor a nő az idősebb
Amikor a nő az idősebb
A nők vágyai 20, 30 és 40 éves korban
A nők vágyai 20, 30 és 40 éves korban
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.