Férfias nők, nőies férfiak, avagy így magányosodunk el szép lassan

Többször feszegettük már a témát oldalainkon, de erről nem lehet eleget írni. Egyre többször tapasztaljuk, látjuk magunk körül a változást, ami nem feltétlenül kelt pozitív érzéseket. A nők túl férfiasak lettek, a férfiak pedig túl sok nőies vonással olvadnak bele a társadalomba.

Azok a férfiminták, amelyeket még nagyanyáink és anyáink férfiasnak tartottak, és amelyek mentén mi is létrehoztuk saját értékrendünket, eltűnőben vannak. Itt-ott még fellelhetők, de már egyre kevésbé.

Az utóbbi évtizedek elférfiasodó nője új elvárásokkal jelentkezett, ami a férfiak számára szinte követhetetlen, túlzott nyomás. És miközben a szemünk előtt játszódik le a folyamat, mégis olyan, mintha nem látnánk, mintha a tudatalattinkban történne mindez. a nők részéről csak panaszkodást hallani, hogy nem találni egy normális férfit sem, és hová tűntek a jó, régimódi férfiideálok. Mindeközben csak azt nem látják, hogy az egészet ők maguk okozták azokkal az elvárásokkal, azokkal a párkapcsolati plusszokkal, amelyekről régen szó sem volt.

Be kell, hogy valljuk, a férfiak elnőiesedésében mi nők éppúgy hibásak vagyunk, sőt, talán még jobban is, mint maguk a férfiak. Hogy miért? Sok nő szerint a mai férfiak nem tudnak udvarolni, kiveszett belőlük az udvariasság. E közben pedig mi, nők mosolygunk magunkban az olyan férfin, aki előre enged az ajtónál („Na nem már, hol él ez, a középkorban?!”), aki lesegíti a kabátot („Ugyan már! Le tudom venni én is.”), ne adj’ Isten, kihúzza nekünk a széket („Van kezem, megoldom, köszi!”). Persze, hogy a férfiak azt hiszik, a nőknek ez nem kell, így hát nem is csinálják. Minek az erőfeszítés?

Félénkké tettük őket néhány évtized alatt, most pedig csodálkozunk, hogy nincsenek normális párkapcsolatok, a férfiak nem mernek kezdeményezni. Ha mernének is, bizonytalanok, sokkal bizonytalanabbak a jövőt illetően, mint a nők.

A férfiak egy kettősségbe kerültek, amelybe a nők kényszerítették őket. Fogalmuk sincs, hogy milyennek kellene lenniük ahhoz, hogy találjanak maguknak párt: legyenek férfias férfiak, akik elvezetik a családot, meghozzák a döntéseket, vagy legyenek anyaszívűek, akik kiveszik a részüket a gyermekek körüli teendőkből, a házimunkából. Természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy nincs olyan, hogy valakiben mindkettő megvan, csak az nem mindegy, hogy melyik személyiség a hangsúlyosabb, a fontosabb. Minden nőnek más kell, a férfiak pedig nem tudják, merre is induljanak el. Ha túlságosan családszerető valaki, akkor rásütik, hogy tutyimutyi, ha pedig inkább az irányító típusú férfi, akkor meg egy macsó állat.

A férfiak szemében jó, ha a nő tud koncentrálni a családra, nem a karrier a fontosabb számára. Ebből volt is sok vita a közelmúltban. A nők szerint ugyanis ezt a kettőt össze lehet egyeztetni, kiválóan működik valaki vezető beosztású munkaerőként és anyaként is.

Elengedhetetlen lenne minden férfi életében egy követendő férfipélda: apa, nagyszülő, tanár, stb. Sajnos azonban manapság nagyon sok a csonka család. Az anya egyedül neveli a gyermeket, az apa példája a hétvégéken van jelen, ami korántsem életszerű, nem a mindennapokban látja a gyermek. Ez pedig oda vezet, hogy a fiatalok nem tudják, milyen is a jó párkapcsolat. Nem alapoznak az érzésekre, hiszen ők sem ezt látták.

És ez még csak a jéghegy csúcsa. Nem beszéltünk még arról, milyen elvárásokat támaszt a média, az internet a férfiak elé. A fiatalok, ezek miatt nem mernek már ismeretlen nőhöz közeledni, inkább csak a környezetükben, a már jól ismert nőket szólítják meg, velük kezdeményeznek beszélgetést, kapcsolatot. Félnek attól, hogy megszégyenülnek.

Nemcsak a férfiakra van hatással az, hogy nincs előttük követendő férfipélda. A nők is szenvednek ettől a hiánytól, hiszen ennek tudható be, hogy olyan elvárásokat támasztanak jövendőbelijükkel szemben, amelyeket egy brazil szappanoperában is meredeknek ítélnének a rendezők. Nem a valóság talaján, hanem egy álomvilágban élnek, ami sajnos teljesen irreális, a férfiak számára követhetetlen sémák szerint képzel el egy kapcsolatot. Amíg nem találják meg az ő pasijukat, addig inkább egyedül vannak. A valóság pedig az, hogy ezek az ideálképek nem léteznek, így nagyon sok nő marad társ nélkül. Ugyanígy a férfiak is magányosak, hiszen nem értik, hogy miért nem jók ők a nőknek.

A kulcs abban rejlik, hogy egy fiú előtt kell, hogy legyen követendő férfipélda, hiszen csak akkor tudja elsajátítani azokat a finomságokat, amiktől valódi férfivá érik majd. Egy nő nem taníthatja meg egy fiúnak, hogy hogyan legyen férfi.

Ha a szerepek összemosódnak, az senkinek sem jó, mert így lesznek egyre férfiasabbak a nők és egyre nőiesebbek a férfiak. A magány pedig rátelepszik az életre.