Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
Erős fizikum, nagy lelkierő jellemzi, ez pedig minden nő számára vonzóvá teszi őt. Ha kifogsz egy Bika férfit, tudnod kell, hogy nem kezd viszonyt bárkivel csak úgy, mindent kétszer meggondol, de a döntései sokszor nem jók. Könnyen kijön a sodrából, emiatt pedig sokat hibázik.
Egy kapcsolatban mindig fontos, hogy mindkét fél igazi résztvevő legyen benne. A Bika férfival ez kissé bajos, ugyanis nem igazán fogadja el a kritikát, a tanácsokat. Szeret a maga feje után menni. Általában saját belső nyugtalansága viszi előre, ebben segíti az alaptermészetéhez tartozó türelem is. Jól érvel a döntése mellett, ezzel pedig nagyon határozottnak látszik. Saját elképzeléseit azonban nem mindig tudja a gyakorlatban alkalmazni.
A nők számára látszólag ő az ideális szerető, hiszen minden megvan benne, amit egy férfiban keresnek a nők: kellően romantikus, szenvedélyes, intim kapcsolatban fontos számára a partner. Imádja a gyönyör minden formáját, mindent meg is tesz azért, hogy az együttlétek tökéletesek legyenek. Hűséges férfi, kitartó udvarló, de igen féltékeny típus. Szereti irányítani az eseményeket, a kapcsolatban minden esetben ő viseli a kalapot. Nem szereti, ha a nő próbál felülkerekedni rajta, ugyanis a választottját a tulajdonának tekinti. Ha erős nőnek tartod magad, aki szereti kézben tartani a saját életét minden körülmények között, akkor a Bika férfi hosszú távon nem biztos, hogy neked való társ.
Ő az a típus, aki az apró dolgoknak is tud örülni, boldog vele az élet. Ha szerelmes lesz, akkor az érzései mélyek, igazak, és nagyon odaadóak. Türelmes és megértő társ. Ha valakit megszeret, akkor a szerelme sokáig kitart, akár idős koráig is egyazon személlyel marad együtt. Fontos számára az érzékiség, amit egészen fiatal korától fejleszt. Az együttléteket gondosan megtervezi, minden apró részletre odafigyel: lágy zene, csodás környezet, mindent előteremt, ami csak kell.
Ő az a férfi, aki számára nagyon fontos a külső. Mindent elkövet azért, hogy ő jól nézzen ki, de ezt a partnerétől is elvárja. Fontos neki, hogy „villoghasson” a választottjával. Az is lényeges, hogy mit gondolnak róla mások. Emiatt is nehezen viseli, ha a partnerének erről a dologról más a véleménye.
A család a számára szent. Ha feleséget választ, a lécet igen magasra teszi, mert úgy gondolkodik, hogy egy életre választ. Ha megvan a kiválasztott, és megvolt az esküvő, akkor mintaférj és mintaapa válik belőle, aki mindent megtesz a szeretteiért.
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Palczert Miklós nőgyógyász szakorvos
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.