Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
Az ember nagyon bonyolult lény, soha nem tudhatjuk, kiben milyen érzések, érzelmek, háborúk dúlnak. A boldogság keresése pedig minden ember sorsa. Mindenki hajszolja, ki így, ki úgy.
A minap egy bevásárlóközpont drogériájában furcsa jelenetnek voltam szem- és fültanúja. Egy anyuka a kisgyermekével bejött az üzletbe, ahol vásároltam. Már akkor látszott rajta, hogy nagyon ideges, nem akar itt lenni, és még az is kétséges, hogy egyáltalán lenni szeretne-e. A gyerek izgága volt, ez tény, de a nő folyamatosan parancsokat osztogatott: - Szedd fel, vagy azonnal kiraklak innen! Szedjed, szedjed!
Azon gondolkoztam, hogy kicsit visszavehetne a hangerőből, mert erre valójában senki sem kíváncsi. Ekkor azonban eszembe jutott valami: mi van, ha ő pont azt szeretné, hogy végre valaki odafigyeljen rá.
Azt hiszem ennek az egész jelenetsornak semmi köze nem volt a gyerekhez, de jó eszköz volt ahhoz, hogy végre tegyen valamit azért, hogy az emberek észrevegyék. Most majd sokáig mesélheti a barátnőknek, vagy a szülőknek az oviban, hogy milyen élményben volt része, hogy az a gyerek már megint milyen abszurd helyzetbe hozta. Vajon milyen élete lehet? Az autóban ülve hazáig nem is tudtam másra gondolni, csak arra, hogy valószínűleg úgy telnek a mindennapjai, hogy reggel felkel, este lefekszik, a közte lévő időben pedig valahogy eltelik, mert senkit sem érdekel. Borzalmas lehet szürkének lenni, elmosódni. Nem is tudom felfogni, milyen lehet az, amikor a párunk nem figyel ránk, még annyira sem, hogy megkérdezze, milyen volt a napunk. Előfordulhat persze sok forgatókönyv: lehet, hogy egyedülálló édesanya, és nemigen jut arra ideje, hogy valaki figyelmét kivívja, az is lehet, hogy egy rossz párkapcsolatban/házasságban él, és nincs ereje kilépni belőle. Mindenesetre rettenetes lehet a gyereknek is, hogy mindig rajta tölti ki valaki a fájdalmát, az idegesség okozta stresszt, főleg, ha ez a valaki az édesanyja.
Nem ítélkezem, nekem is van két gyermekem, és nagyon ismerős az a helyzet, amikor már az üzlet bejáratánál folyik a hátamon az izzadság, és tudom, hogy nagyon rossz ötlet oda bemenni. De valahogy odáig még soha nem jutottam el, hogy a gyerekeimmel ordítozzam egy boltban, mert esetleg ők nem élvezik a bent tartózkodást annyira.
Furcsa, mert nem először láttam hasonlót, most mégis valamiért megfogott, és éreztem, hogy ez a nő boldogtalan. Nem számít a gyermeke, nem számít semmi, a szemében ült valami szürke borongósság, és olyan hangnemben beszélt a gyerekhez, mint akinek minden mindegy, jobb lenne, ha nem is lenne ez a gyerek, és ő sem lenne, csak menekülne…
Borzalmas ilyet mondani, de sajnáltam őt. Láttam, ahogy fiatalon, szerelmesen kimondja az igent a férfinak, akit szeret. Boldogan szorítja a menyasszonyi csokrot, amit a templom kapujában majd a háta mögé dob a hajadonoknak. Láttam a családját, akik szeretik, a férjét, aki büszke rá. De mi történhetett? Hova lettek a boldog idők?
Szegény kisfia pedig soha nem fogja megérteni, hogy anya miért ilyen rosszkedvű, miért kiabál vele, és neki miért kell mindig sírnia.
Csak álltam a hajfestékek előtt, és úgy éreztem magam, mint valami rossz színházi előadás közben. Csak reménykedni tudok, hogy ez a nő szimplán undok volt, vagy rossz napja volt, és mindaz, amit én köré gondoltam, csak gondolat, elképzelés.
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Palczert Miklós nőgyógyász szakorvos
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.