intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

Exek az életünkben

Exek az életünkben

Vannak azok a szerencsések, akik rögtön elsőre találkoznak életük nagy szerelmével, hozzá is mennek feleségül, és minden csodás, akár egy tündérmesében. Azonban ezek a lányok vannak kevesebben. A többségnek legalább egy exszel számolnia kell.

Exek az életünkben

Az én életem úgy alakult, hogy nem találtam rá rögtön a nagy szerelemre, bár mindig azt hittem, most aztán itt van. Sokat csalódtam, sokat tanultam, míg eljutottam idáig, ugyanúgy, ahogy a barátnőim is. Sokszor voltunk szinglik, a társaságban még most is vannak ketten, akik még nem találtak rá a nagy őre. Mindannyian tudtunk azonban mondani egy-egy olyan extípust, aki a legmélyebb nyomot hagyta a lelkünkben, az életünkben.

  1. Alíz (32) - A fiú, akit én hagytam el

Alíz ötünk közül az egyik legszebb, ezt tudja is magáról, ugyanakkor nagyon érzékeny, nem szeret fájdalmat okozni. Egyszer mégis megtörtént, hogy így alakult. Az egyik volt pasijával ugyanis ő szakított, ezzel összetörte a srác szívét, azóta sem beszéltek egymással. Alíz próbálja elfelejteni az egészet, mert annak ellenére, hogy ő szakított, hatalmas bűntudata van.

  1. Dóri (30) – A nőcsábász exem

Dóri a legmegfontoltabb köztünk, mégis ő keveredett egy olyan kapcsolatba, amelyben folyton alul maradt, a józan ész nem volt elég. Kifogott egy srácot, aki mindenben az ellentéte volt, épp ezért szerette olyan nagyon. A fiú mindenkivel nagyon kedélyesen elflörtölgetett. Szerette ő Dórit, csak mellette még sok más lányt is. Amikor szakítottak, Dóri lába alól kicsúszott a talaj, és azóta is bizonytalan a férfiakkal kapcsolatban. Nem bízik bennük, és hiába minden, azt gondolja, hogy minden férfi ugyanolyan, mint ez a nőcsábász.

  1. Anita (25) – A srác, akinek egy cseppet sem számítottam

Anita még nagyon fiatal, mégis neki kellett átélnie az egyik legrosszabbat. Beleszeretett egy fiúba, aki nem szerette őt igazán, szerelemmel. A szakítást is ő kezdeményezte, Anita pedig hónapokig gyógyult utána. A szakítást követően a srác már egy hét múlva egy másik lánnyal járt, Anita szíve kis darabokra tört. Ennek ellenére fel tudott állni, és ma nagyon boldog az új pasijával.

  1. Petra (31) –Akivel úgy éreztük, nem működhet

Petra a legtapasztaltabb közülünk, neki volt a legtöbb kapcsolata. A legmélyebb nyomot mégis egy olyan fiú hagyta benne, akivel közösen döntöttek úgy, hogy nem folytatják. Petra azóta is sokszor töpreng azon, hogy mi lett volna akkor, ha nem így történik, és nem adják fel. Imádták egymást, minden klappolt köztük, de valahogy mégis mindig oda lyukadtak ki, hogy nem tudják együtt csinálni. Petra és a fiú is szingli azóta. Lehet, hogy ez nem véletlen?

  1. Én, Anna (31) – A férfi, aki összetörte a szívem

Azt hiszem, hálásnak kell lennem, hogy ez a kapcsolat volt nekem. Az első igaz szerelem, a tökéletes, nagy érzelem. A lezárása is ilyen nagyívű volt. nagyon nehéz volt kiheverni azt, hogy elmúlt. Azért is szakítottunk, mert nem tudtuk legyőzni a félelmet, azt, hogy mi lesz akkor, ha nem fogjuk már szerelemmel szeretni egymást. Ez a bizonytalanság megette a kapcsolatunkat. Sokat tanultam ebből. Megtanultam azt, hogy erős vagyok, és az is tudok maradni még olyan helyzetekben is, amikor tényleg nagy lélekre van szükség.

A barátság örök, a szerelem, a párkapcsolatok múlandók is lehetnek. Az szerencsés, aki megtalálja a nagy őt, de az is, aki nem azonnal talál rá. Ezek a szinglik ugyanis nagyon sokat tapasztalnak, mire elérkezik a várva-várt nagy szerelem, és sokkal jobban értékelik is azt.

Ligeti Anna


Az elmúlt szerelmek margójára
Az elmúlt szerelmek margójára
„Mindketten megérdemeljük a szerelmet”
„Mindketten megérdemeljük a szerelmet”
A srác komolyan gondolja?
A srác komolyan gondolja?
Kalandra fel?
Kalandra fel?
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.