intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

A válás elkerülhető – de hogyan?

A pszichológusok, házassági tanácsadók szerint előre látható, mely házasságok végződhetnek válással. A jó hír az, hogy bármilyen súlyos is a helyzet, mindig van remény arra, hogy a válás elkerülhető. De hogyan?

A válás általában nem hirtelen döntés következménye (persze ilyen is létezik). Azt, hogy egy házasság nem életképes, sok mindenből észre lehet venni.

Minden kapcsolatban előfordulnak viták, esetleg veszekedések is, hiszen olyan nem létezik, hogy mindig mindenben egyetértünk. Ám akkor, ha a veszekedések durva, megvető hangnemben zajlanak, mást sem tartalmaznak, csak szemrehányást, becsmérlést, csupa negatív megnyilvánulást, akkor az biztosan nem a jó irány. Akkor, ha folyton parttalan a vita, és csak arra megy ki, hogy alázzuk a másikat, akkor arra csak ugyanolyan megnyilvánulás lehet a válasz, és kialakul egy ördögi kör.

Ha már teljes lényünkkel elutasítjuk a másikat, akkor valószínűleg az iránta való tiszteletnek is híján vagyunk. Ennek eredménye az lesz, hogy egy jó erős fal épül közénk, amit aztán nagyon nehéz, szinte lehetetlen lebontani. Ilyenkor már a közöny a főszereplő a kapcsolatban, amelynél rosszabb talán nem is létezik.

De mit tehetsz azért, hogy a válást elkerüld?

Nézz távolabbra az életedben. Ha mérlegre teszel mindent, és a távolabbi céljaid tükrében vizsgálod, akkor megtudod, mennyire fontos számodra ez a házasság.

Ne félj kompromisszumot kötni. Minden szituációt könnyebb úgy megoldani, ha hajlasz arra, hogy te is engedsz egy kicsit.

Kapd elő az empatikus készséged és vizsgáld úgy a helyzetet, hogy kicsit beleképzeled magad a társad bőrébe. Sok mindent megtudhatsz így önmagadról.

Ne kösd az ebet a karóhoz! Mérlegeld, hogy tudsz-e engedni az elveidből a kapcsolatért.

Nosztalgiázz egy kicsit. Jusson eszedbe a sok szép élmény, amit együtt éltetek át. Egy kicsit utazz vissza az időben, és emlékezz a párodra is úgy, ahogy akkor láttad. A pozitívumaira fókuszálj! Esetleg kérd meg, hogy ezt csináljátok együtt.

Az intimitás nagyon fontos! Ha úgy érzed, ez már elveszett, akkor hozd vissza. Szánj időt a partneredre, minden egyes nap kerülj hozzá kicsit közelebb. Beszélgessetek jó dolgokról, amik feltöltenek.

Lényeges a mikor. Azaz fontos, hogy a napi problémákat mikor beszélitek meg. Vannak helyzetek, amikor ez nem a legalkalmasabb. Ha az egyikőtöknek, vagy mindkettőtöknek rossz napja volt, akkor biztos nem ez a legmegfelelőbb időpont egy súlyos beszélgetéshez. Ezt észre kell venni, és úgy kell cselekedni, hogy ne bántsátok egymást.

Ne feledkezz meg az apró gesztusokról. Csináljatok közös programokat. Igen, a gyerekeket el lehet engedni a nagyihoz, vagy lehet találni egy-egy estére megbízható bébiszittert. Az ilyen apróságokon sok minden múlhat egy olyan kapcsolatban, ahol a feleknek kevés az idejük egymásra.

Törődj bele, hogy ő már csak ilyen marad. Azért mentél hozzá, mert szereted, nem? Ne akard hát megváltoztatni, mert te sem szeretnéd, ha ő nem fogadna el olyannak, amilyen vagy.

Nem csak szülő vagy! Lehet, hogy ez most nem túl szép, de nem lehetnek mindig csak a gyerekek az élet középpontjában. Persze, hogy nagyon fontosak, de egy szülőpár ugyanakkor szerelmespár is kéne, hogy legyen. Erről viszont sokan megfeledkeznek.

Ha kérdésed van a témáról, keress nyugodtan online rendelésünkön. Szakértőinket minden nap 16-22 óra között éred el.

SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.richter.hu/hu-HU/kapcsolat/Pages/Kapcsolat.aspx
Hatóság: OGYÉI

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

az alábbi felületen:

https://www.richter.hu/hu-HU/kapcsolat/Pages/Mellekhatasbejelentes.aspx

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Intimzóna
Montevideó u. 3.
Budapest
Budapest 1037
Phone: 0613234455