intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

A szerelem – a nő szerint

A szerelem – a nő szerint

A sok ezer éve kutatott, és soha fel nem térképezhető érzést, a szerelmet nagyon sokan próbálták már leírni. Egyszerűen képtelenség, hiszen – mint minden emberi érzés – a szerelem nagyon szubjektív. Sorozatunk első részében megpróbáljuk megérteni a nők szemén keresztül.

A szakértők egy dologban értenek egyet a szerelemmel kapcsolatban: nem mi, emberek irányítjuk, hanem valami rajtunk kívül álló, külső erő uralja. Az ember ezért nem tud józanul gondolkodni, amikor szerelmes, nem ura önmagának.

A nő már az őskorban is annak a férfinak a társaságát kereste, aki a leghatalmasabb volt, aki meg tudta védeni őt, később pedig közös gyermekeiket. Ezek az indítékok az idők folyamán finomodtak, de nem sokat változtak. Most is annak a férfinak megy jobban a párkeresés, akitől a nő a feltételezett biztonságot reméli. A szerelem célja az őskorban még az volt, hogy létrejöjjenek az utódok, kialakuljon a család és fennmaradjon a törzs és maga, az emberi faj. Manapság már ez a cél nem ilyen egyszerű. A nőknek sokféle céljuk lehet a szerelemmel, sokszor közbelép a pénz, a hatalom, ami nem feltétlenül kedvez a hosszú távú kapcsolatoknak.

A szerelem kezdetén a nő teljesen aláveti magát az érzésnek, képes elragadtatni magát, vagy épp visszafojtja érzéseit, nem mutat semmit abból, ami lejátszódik benne. Ezért van az, hogy a férfi sokszor nem érti, mit miért tesz a nő. Ez sokféle reakció el is bizonytalaníthatja a férfit, ami a nőnél annak a jele, hogy a férfi teketóriázik, nem akarja igazán őt. Ám a szerelem olyan hatalmas, és egyébként annyira egyszerű is, hogy minden ember magában hordozza. Ha egy párnak együtt kell lennie, azt a kémiai folyamatok szintjén érzékelik, és akkor a játszmák – amelyeket egymással lejátszanának – eltörpülnek, átadják helyüket a hormonoknak, amelyek irányítják az egész folyamatot. A nemi vágy egyik hormonja a nőknél is a tesztoszteron, ám náluk ebből kevesebb van. A nőknél az oxitocin kerül inkább túlsúlyba, amelyből az orgazmus során sok termelődik. Ennek a hormonnak köszönheti a nő, hogy szeret szex után még egy kicsit odabújni a férfihoz, szükséges számára egy kis levezetés.

Ennek a hormonnak köszönhető az is, hogy a nők érzelmesebben élik át a szerelmet (sírnak vagy nevetnek, vagy a kettőt egyszerre). Ha csak egy pillanatra is valami a szeretett férfira emlékezteti a nőt (egy illat, egy érzés, egy tárgy közelsége, stb.), megemelkedik az oxitocinszint,és a nő érzelmesebbé válik. Még külsőleg is megváltozik ilyenkor, kipirul, ragyog a szeme.

A nőknél kevesebb szerep jut a vizualitásnak, inkább az emlékekre hagyatkoznak, amikor párt választanak, vagy egy ideálhoz, egy elképzelt hőshöz hasonlatos férfit keresnek. Sokan akár egy életen át hajszolják a nem létező szerelmüket, és közben elmegy mellettük az élet. A nő nem a szemével szeret, hanem felméri, milyen társ lenne az adott férfiból, és eszerint dönt. Ez általában tudat alatt zajló folyamat, senki nem tudatosan, listát készítve lesz szerelmes. A hosszú távú kapcsolatot azonban a nő csak azzal a férfival tudja elképzelni, akire számíthat, kedves, figyelmes, ott áll mögötte mindig.

A nő szerint is van szerelem első látásra, de nem olyan gyakori, mint a férfiak esetében. A nő választása nem kizárólag önmagáért, hanem a leendő gyermekeiért is egy adott választás. Még akkor is így van, ha a kapcsolat nem jut el odáig, hogy gyermekek szülessenek. Ez ősi ösztön, ami minden nőben kódolt.

Sorozatunk második részében a férfiak szemszögéből mérjük fel a szerelmet.


Kovács-Hain Zsuzsa


Az övé akartam lenni... Megbántam! – Linda története
Az övé akartam lenni... Megbántam! – Linda története
Édes karantén – Zsófi és Zétény
Édes karantén – Zsófi és Zétény
Elég érett vagy már a szexuális élethez? Válaszolj 4 kérdésre, és kiderül!
Elég érett vagy már a szexuális élethez? Válaszolj 4 kérdésre, és kiderül!
Nappal tilos a szex, tiltott a csók… - Ilyen helyek is vannak a világban
Nappal tilos a szex, tiltott a csók… - Ilyen helyek is vannak a világban
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.