Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.
Természetesen a címben felmerülő kérdés a fogamzásgátlásra vonatkozik. Sok férfi elvárja partnerétől, hogy minden körülmények között ő védekezzen, holott ez mindkét fél számára ugyanolyan jelentőséggel bír. Utánajártunk, mit is gondolnak valójában a férfiak a témával kapcsolatban.
A férfiak éppolyan fontosnak tartják a nem kívánt terhesség megelőzését, mint a nők – mondja Vitéz Richárd.
Noha az egyik fitneszteremben recepciósként dolgozó fiatalember még csak a húszas évei elején jár, meglehetősen felelősségteljesen gondolkodik a kérdésről.
Foglalkoztatja-e a férfiakat, hogy védekezzenek a szexuális együttlét során?
Abszolút.
A nem kívánt terhesség vagy a szexuális úton terjedő betegségek miatt fontos ez inkább?
Mindkettő egyaránt fontos. Számomra, mivel még csak húsz éves múltam, nyilván a nem kívánt terhesség megelőzése a legfontosabb, hiszen fiatal vagyok még a gyerekvállaláshoz. De a fertőzések elkerülése is fontos szempont.
Ez utóbbiban az óvszerhasználat az alapvető, míg a nem tervezett terhességet számos egyéb módon is meg lehet előzni. Rákérdeznek-e arra a férfiak, hogy védekezik-e a partnerük?
Egy komoly kapcsolatban, de még ott is, amely döntően a szexről szól, mindenképpen szóba kerül a védekezés. Aki gondol a jövőre, nem bonyolódik mélyebb kapcsolatba anélkül, hogy ez a témakör fel ne vetődne. Sőt, azt sem szabad elhallgatni, ha valakinek a felek közül már volt valamilyen nemi betegsége, mert ezt is joga van tudni a másiknak.
Ennyire felelősségteljesek a mai fiatalok?
Úgy látom, a többség inkább húsz éves kora után kezdi ezt igazán komolyan venni. Tizenévesen viszont még nem igazán gondolkodnak el a fiatalok arról, milyen következményekkel járhat, ha védekezés nélkül élnek nemi életet, nem igazán előrelátóak.
Min múlik ez vajon?
Szerintem a szülő-gyerek kapcsolaton nagyon sok múlik. Ha a szülő képes erről beszélni a gyerekével, ő pedig hajlandó meghallgatni, amit mondani akarnak neki, és hallgat is arra, 16-18 éves korában is felelősségteljesen áll a kérdéshez. De nyilván egyéni, ki mennyire érik meg, nő fel fejben is a nemiséghez, mennyire látja át, hogy mit kockáztat. Van, aki már tizenévesen is kész erre, mások csak a húszas éveikben.
Szóba kerül a védekezés témája a férfiak között, mondjuk sörözés közben?
Nem éppen. Inkább, csak akkor, ha probléma adódik. Még barátok között sem nagyon kerül szóba, hogy szed-e gyógyszert a partner, annyira intim ez a téma.
A férfiak amúgy képben vannak legalább a saját barátnőjük védekezési gyakorlatát illetően?
Szerintem nagyon kevesen tudnák megnevezni, konkrétan milyen orvosságot szed a barátnőjük. A férfiak nem annyira ismerik ezeket a szereket, nincsenek vele igazán tisztában, hogyan, mi alapján választják ki a hölgyek, illetve írja fel nekik az orvos a fogamzásgátlót. Pedig szerintem sokakat érdekel ez a téma, én is, ha véletlenül ráakadok, például az interneten ezzel foglalkozó cikkekre, mindig elolvasom.
Haris Éva
Impresszum
Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.
Portál üzemeltetője
Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44
Portál szerkesztője, karbantartója
HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kapcsolat:
Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI
A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Palczert Miklós nőgyógyász szakorvos
Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:
Tel: +36 1 505 7032
Vagy az alábbi felületen:
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.