intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

alt

Dr. Seres Andrea szülész-nőgyógyász minden idejét szakmájának szenteli. Nőként talán kicsit közelebb kerülhet pácienseihez, mint férfi kollégái. Az elmúlt évek során rengeteg női sorssal találkozott, így igazán aktuális számára az idén megújult zsűri csapatába bekapcsolódni.



Mi volt az első gondolatod, amikor felkérést kaptál, hogy segíts a pályázatok értékelésében?

Először egy kérdés jutott eszembe, amit természetesen csak magamnak tettem fel: Mit keresek én itt? Átlagembernek tartom magam, aki a szokásosnál több nővel találkozik hivatásának köszönhetően.

Az idei IntimZóna Különdíj témája „Miből tudod, hogy bejössz egy srácnak?”.

Jó ötletnek tartom, hogy egy ilyen trendi, fiatalokat foglalkoztató kérdéssel nyit a Richter a tinédzserek felé. Ugyanakkor munkám során azt tapasztalom, hogy ez a téma nem csak a fiatal korosztályt érinti, hiszen manapság kitolódhat a párkeresés folyamata illetve a családalapítás időszaka is. Most már nagyon várom, hogy olvassam a beérkezett pályaműveket. Ez egy kihagyhatatlan alkalom arra, hogy őszintén elmesélhessük mi nők saját történeteinket.

Az idei témánk az önszeretet. Hogy érzel te magad ezzel kapcsolatban?

Nagyon hosszú ideig csak a munkámnak éltem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a munkám volt a mindenem. Egy orvosnak ez szinte természetes életforma, hiszen a gyakori ügyelet és a szülések kiszámíthatatlansága miatt szünet nélkül ugrásra készen állunk, a magánéletre nem igen marad idő.

Mikor érezted először, hogy eljött az ideje önszeretetnek? Volt egy olyan pont, amikor eldöntötted, hogy ezentúl kedvezel egy kicsit saját magadnak is?

Egy gyerekkoromból hozott szép emlék indította el bennem a vágyat a fotózás iránt. Édesapámmal régen sokat fényképeztünk, a készített képeket előhívtuk, és valahogy feléledt bennem az egész tevékenységet övező varázs. Több mint három éve ennek. Azóta tanulok fotózni. Egy ideig rendszeresen utaztam Budapestre, hogy a legjobb mesterekkel találkozhassak, jelenleg is keresem a lehetőséget a tanulásra. Sok időt vett igénybe, de nem bántam meg egyetlen percét sem. Tavaly óta saját stúdiót vezetek.

Hogy tudod összeegyeztetni a két szakmát?

Nem mondom, hogy mindig könnyű. Egy fárasztó nap után néha elgondolkodom, hogy lesz-e még erőm eljutni a stúdióig és újból munkához látni. Végül sosem bánom meg, ha belevágok, mert a fotózás közben szinte újjászületek. Rengeteg energiát kapok belőle, kipihentebb, frissebb leszek. Úgy gondolom, nálam ez az önszeretet megnyilvánulása, hogy időt adok a legkedvesebb tevékenységemnek, a hobbimnak.

Szerencsés vagy, hogy megtaláltad önmagad. Át tudod adni ezt a kincset valahogyan pácienseidnek is?

Remélem, hogy valamelyest igen. A fáradtan, kimerülten hozzám érkező anyukákat mindig arra biztatom, hogy találjanak módot a lassításra. Kérjenek segítséget apától, nagymamától vagy bébiszittertől, hiszen nekik is szükségük van pihenésre, kikapcsolódásra a huszonnégy órás „ügyeletek” mellett.
 

SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.richter.hu/hu-HU/kapcsolat/Pages/Kapcsolat.aspx
Hatóság: OGYÉI

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

az alábbi felületen:

https://www.richter.hu/hu-HU/kapcsolat/Pages/Mellekhatasbejelentes.aspx

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.