intimzona információ

Hogy mindent egy helyen megtalálj, ami a szerelemmel, szexszel, intimitással, és főleg a fogamzásgátlással kapcsolatban érdekelhet. Olvass bennünket, sok tippet, érdekes cikket találhatsz az oldalunkon. Oszd meg velünk tapasztalataidat, vagy kérdezz szakértőinktől. Tarts velünk, s kövess minket az IntimZóna Facebook oldalán is.

10 dolog, amit kigyomlálok az életemből 2018-ban

10 dolog, amit kigyomlálok az életemből 2018-ban

Vannak dolgok, amelyeket ki kell dobni, amelyek már hitelüket és szavatosságukat vesztették 2017-ből. Én ezeket a dolgokat gyomlálom ki az új év kezdetével.

10 dolog, amit kigyomlálok az életemből 2018-ban

1. Folytonos aggódás

Nemcsak magamnak, de a családomnak és a barátaimnak is rossz, ha én folyton csak aggódom valami miatt. És kicsit idegesítő is.

2. Stresszelés

Az aggódás továbbfejlesztett verziója. Az egészségre és a teljesítményre is ártalmas.

3. Fokozott elvárások

Magammal és a környezetemmel is igen kritikus voltam 2017-ben. Ez azért volt nagyon negatív, mert képtelen voltam leereszteni, kicsit lassítani, és az év végére totálisan kiégtem.

4. Alkalmi barátságok

Sajnos sok olyan emberrel hozott össze a sors, akik valami hasznot remélve mutatkoztak kedvesnek, barátkoztak. Aztán lehullt a lepel…

5. Energiavámpír emberek/elfoglaltságok

Az energia nagy kincs. Erre nem olyan rég jöttem rá. Az pedig nagyon fontos, hogy mindig legyen belőle. 2017 nálam arról szólt, hogy az összes energiámat elszívták. Vagy emberek (lásd 4. pont), vagy olyan tevékenységek, amelyekből a végén semmi sem lett, és rengeteg energiát öltem beléjük. Ezeket igyekszem elkerülni 2018-ban.

6. A telefonfüggőségem

Sajnos rá kellett döbbennem, hogy a telefonom nélkül félembernek érzem magam. Ez szomorú, de eddig úgy éreztem, hogy a munkám része, bocsánatos bűn, ha rajta lógok. De nem az. 2018-ban ritkábban veszem elő szabadidőmben, és többet leszek valós kapcsolatokban, valós szituációkban, valós emberek társaságában.

7. Az állandó önostorozás

Minden hiba, ballépés, amelyet elkövetek, az én esetemben együtt jár néhány órányi (rossz esetben több napnyi) önostorozással, amiből év végére már nagyon elegem lett. Annyira a részemmé vált, hogy már sokszor fel sem ismerem, ha csak magamat hibáztatom, és folyamatosan negatív dolgokat vágok a saját fejemhez. Elhatároztam, hogy 2018-ban nem teszem ezt magammal. Ha hibázom, elfogadom, és csak simán levonom a konzekvenciákat.

8. Orvosfóbia

Utálok orvoshoz járni, mindig addig tolom a kötelező szűrővizsgálatokat, amíg csak lehet. Ez a lehető legrosszabb, amit tehetek saját magammal, ezért már most beírtam a naptáramba az emlékeztetőket: nőgyógyászati rákszűrés, háziorvos, vérvétel…

9. Siránkozás

Sokszor gondolom végig évkezdésekkor, hogy mik azok a dolgok, amelyeket másképp kellett volna csinálnom. Sokszor siránkozom, hogy mi lett volna, ha… Ezt pedig nem szabad. Véget kell vetni annak, hogy a múlton rágódom, és csak előre tekintve haladni. Így teszek 2018-ban.

10. Rendszertelenség

Vettem egy határidőnaplót, mert valahogy eddig nem igazán tudtam menedzselni az időmet. Elhatároztam, hogy véget vetek a rendszertelenségnek, és keretek közé rendezem a teendőimet, a gyerekek és a család programjait. Így – remélem – nem fogok semmit elfelejteni.

Boldog új évet mindenkinek!


Érett vagy egy valódi kapcsolatra?
Érett vagy egy valódi kapcsolatra?
Már megint miről  fantáziálsz? - A leggyakoribb női  szexuális fantáziák
Már megint miről fantáziálsz? - A leggyakoribb női szexuális fantáziák
Romantikázz Magyarországon! – a 10 legszerelmesebb hely hazánkban
Romantikázz Magyarországon! – a 10 legszerelmesebb hely hazánkban
Egy életen át szexközelben
Egy életen át szexközelben
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Online Nőgyógyászati Tanácsadás
Ha beszélgetni szeretnél, szerelemről, szexről, vagy épp valami olyasmibe ugrottál fejest, ami esetleg még korai volt, ne habozz, mindenre van megoldás!
SZERELEM | SZEXUALITÁS | FOGAMZÁSGÁTLÁS
impresszum | adatvédelmi nyilatkozat | felhasználási feltételek | mellékhatás bejelentés

Impresszum

Az IntimZóna weboldalt a Richter Gedeon Nyrt. üzemelteti. A portál szerkesztését és karbantartását a HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség végzi a Richter Gedeon Nyrt. megbízásából.

Portál üzemeltetője

Richter Gedeon Nyrt.
Székhely: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21.
Cg.: 01-10-040944 (Cégbíróság: Fővárosi Bíróság)
Adószám: 10484878-2-44

Portál szerkesztője, karbantartója

HealthLinePR-Med Kommunikációs Ügynökség
Székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 7.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Főszerkesztő: Örkényi Gabriella
Szerkesztőségi főmunkatárs: Kovács –Hain Zsuzsanna
Munkatársak: Balogh Ferenc, Dr. Jármi Hilda, Földi Miklós, Frank Róbert, Haris Éva, Kapuvári Tamás, Ligeti Anna, Molnár Miklós, Serbán Richárd, Szarvas Zoltán, Tarjáni Rita, Tóth Anna, Vémi Zoltán

Kapcsolat:

Richter Gedeon Nyrt.
https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat
Hatóság: OGYÉI

A weboldal nőgyógyászati szakmai tartalmát lektorálta: Dr. Farkas Erika nőgyógyász szakorvos

Amennyiben egy gyógyszerrel kapcsolatban mellékhatást vagy minőségi reklamációt szeretne bejelenteni, a következő lehetőségek bármelyikén megteheti:

Tel: +36 1 505 7032

Vagy az alábbi felületen:

https://www.gedeonrichter.com//hu-hu/kapcsolat

illetve a következő e-mail-címek bármelyikén:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.